Veszített a sorosozás miatt a Fidesz
Harmadik perét is megnyerte a Helsinki Bizottság a Fidesszel szemben, amelynek 400 ezer forintot kell fizetni - írja közleményében a szervezet.
Veszített a sorosozás miatt a Fidesz
Harmadik perét is megnyerte a Helsinki Bizottság a Fidesszel szemben, amelynek 400 ezer forintot kell fizetni - írja közleményében a szervezet.
Brókerbotrányok: az államot perelik a károsultak
Csütörtökön kezdődött a brókerbotrányok károsultjainak az állam ellen indított pere a Fővárosi Törvényszéken. Az 1652, vegyesen Quaestor-, Hungária Értékpapír-, illetve Buda-Cash-károsult felperesként a Magyar Nemzeti Bank, az Állami Számvevőszék és a magyar állam felelősségét akarja bebizonyítani. Állítják, az állam rosszul végezte a dolgát, ezért történhettek meg a bedőlések - írja az Index.
Tömeges lemondás a bírói szervezet élén
Lemondott az Országos Bírói Tanács (OBT) négy tagja és egy póttagja - közölte az OBT csütörtökön az internetes oldalán.
Menekültek: uniós bíróság előtt magyarázkodhatott a kormány
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) legmagasabb fóruma tárgyalta szerdán Strasbourgban annak a két menedékkérőnek az ügyét, akiket a testület elsőfokú ítélete szerint jogellenesen tartottak fogva 2015 őszén a röszkei tranzitzónában, majd küldtek vissza Szerbiába.
Beadta a derekát Brüsszelnek a lengyel kormánypárt
Megszavazta a lengyel szenátus is hétfő este az Európai Bizottság által az uniós alapszerződés 7. cikke szerinti eljárás keretében vitatott bírósági törvények egyes módosításait, a brüsszeli ajánlásokat figyelembe vevő jogszabályok most az államfő aláírására várnak - írja az MTI.