Koronavírus fertőzött van a Pénzügyminisztériumban
Marad a munkarend a Pénzügyminisztériumban azután is, hogy csütörtök reggel Varga Mihály miniszter bejelentette: egy dolgozó koronavírusos lett.
Koronavírus fertőzött van a Pénzügyminisztériumban
Marad a munkarend a Pénzügyminisztériumban azután is, hogy csütörtök reggel Varga Mihály miniszter bejelentette: egy dolgozó koronavírusos lett.
Virológus: idén nem valószínű, hogy lesz beadható oltás
Világszerte százharminc vakcinafejlesztési projekt zajlik - mondta Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutató Központ virológiai kutatócsoportjának vezetője a közrádiónak. A szakértő szerint idén nem valószínű, hogy lenne beadható oltás.
Egy tévhitet cáfolnak kutatók a koronavírussal kapcsolatban
A koronavírussal megfertőzött gyerekekről általánosan az a vélekedés, hogy gyakorlatilag tünetmentesen vészelik át az ezzel járó betegséget. A kutatók most megállapították, hogy komoly gyulladást okozhat a szervezetükben.
Annyira szegények a magyarok, hogy a határt is felesleges lezárni
Nem sok magyar tervezett külföldi utazást szeptember 1. után, még kevesebben voltak azok, akiknek már foglalt utat kellett esetleg lemondaniuk, áttenniük. Sokan azonban akkor sem tudnának utazni, ha egyébként nem félnének a vírustól - derül ki a Pulzus Kutató által a Napi.hu számára készített közvélemény-kutatásból.
Légszennyezés: döbbenetesen sokan halnak meg miatta
Nyolc halálozásból egy a légszennyezéshez köthető az Európai Unió (EU) környezetvédelmi hivatalának (EFA) friss jelentése szerint.