Sok zöldet ígért a fenntarthatósági fórumon a miniszter
Palkovics László kétezermilliárd forintot ígért a vasútnak és hidrogént, illetve zöld acélt az iparnak - írta meg az MTI.
Sok zöldet ígért a fenntarthatósági fórumon a miniszter
Palkovics László kétezermilliárd forintot ígért a vasútnak és hidrogént, illetve zöld acélt az iparnak - írta meg az MTI.
A kormány elfedte a Fudan-dokumentumok lényeges részeit
Bár a kormány kérésre nyilvánosságra hozta a közpénzből épülő Fudan Hungary Egyetem beruházási terveit, az iratokból kitakarták a számukra politikailag érzékeny információkat. A fővárosi önkormányzat a Direkt36 megkeresésére elmondta, hogy szerintük a kitakarásokon túl az ITM formailag sem teljesítette a közérdekű adatigénylésre vonatkozó szabályokat.
Kiderült: a külügy kamatostul visszakéri a 2,5 milliárdos támogatást
A Külgazdasági és Külügyminisztérium kamatostul visszaköveteli a 2,5 milliárd forintos beruházási támogatást a két évvel ezelőtt Kisvárdán csigafeldolgozó és tésztagyártó üzemet építő Bourgogne Gastronomie Kft.-től, amelynek augusztus végén elindult a csődeljárása. A cég a támogatási szerződés több rendelkezését is megsértette - közölte lapunkkal a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség.
Pénz és dohány van, beruházás is
Csaknem 10 milliárd forint értékű beruházást valósít meg a Continental Dohányipari Zrt. a cégcsoporthoz tartozó sátoraljaújhelyi dohánygyárban - közölte a társaság az MTI-vel.
Évi 125 ezer vendéget várnak az új esztergomi hotelekbe
A Grand Hotel Esztergom elkészülésével és a szemközti Hotel Portobello felújításával 12 milliárd forintos szállodafejlesztés valósult meg, amely 150 új munkahelyet teremtett.