Egyre nagyobb társadalmi érdeklődés mutatkozik a természetközeli, aktív kikapcsolódás iránt, ezért a nemzeti parkok bemutatásának tevékenysége is erősebb hangsúlyt kapott.
Szerző(k): Horváth TiborEgyelőre viszonylag jól lehet haladni a közutakon, ugyanakkor történt két baleset is, amelyek lassítják a forgalmat. A Balaton és a főváros közt pedig útépítés lassítja a forgalmat.
Szerző(k): EconomxAz összes vidéki vendégéjszaka 59 százaléka a fürdővárosokban realizálódott idén nyáron.
Szerző(k): EconomxNemcsak konferenciákra, hanem hajós és kerékpáros versenyekre is elviszik a vállalatok a dolgozóikat. Jó példa erre a hétvégi Tour de Zalakaros, ahol 70 vállalkozás is indul a csapatával.
Szerző(k): EconomxA tavat érő terhelések enyhítésére számos intézkedés történt az elmúlt három évtizedben, most azon dolgoznak a szakemberek, hogy a kiépített védelmi rendszer hosszútávon is el tudja látni a feladatát.
Szerző(k): Sánta András2023 nyarán kedvezően alakult a Balaton vízminősége. A tó nyíltvizében sem az algák mennyisége, sem az összetétele nem volt kifogásolható.
Szerző(k): Horváth TiborRendhagyó esemény hívja fel a figyelmet Balatonalmádi épített örökségére, hagyományaira és múltjára szeptember 22-24-én a Kortárs Építészeti Központ szervezésében.
Szerző(k): Sánta AndrásMegtette első útját a Tomaj névre keresztelt új katamarán pénteken.
Szerző(k): Sánta AndrásA kormányhivatal támogatja a máriafürdői közösségi stégbejárók fennmaradását, de összesen csak 21 maradhat a 120-ból - azok is bizonyos feltételekkel.
Szerző(k): Hegedűs Szabolcs