Krumpliba rejtett mobiltelefonokat találtak a börtönben
A krumplikból tíz darab kis méretű, SIM-kártyát nem tartalmazó mobiltelefon került elő.
Több évre rács mögé kerül az egykori helyettes államtitkár
Jogerősen hat és fél év szabadságvesztésre ítélték Nagy Jánost, az Agrárminisztérium egykori helyettes államtitkárát, emellett pedig a köz- és kormánytisztviselői feladatoktól is örökre eltiltották.
Potom összegért vett rabszállító autót, sokkoló dolgot talált a kocsiban
Egy debreceni férfi egy árverés folyamán 700 ezer forintért kerítette kézre azt a Volkswagen Transportert, amelyet korábban rabszállításra használtak. Csakhogy az adásvétel megtörténte után az új tulajdonos döbbenetes dokumentumokat talált.
Eddig maradhat rács mögött a Szőlő utcai intézet volt igazgatója az élettársával
Kiderült, hogy még az április választások idején is biztosan börtönben lesz Juhász Péter Pál.
Venezuela négy nap alatt meglépte, amit ígért
Donald Trump január 3-án jelentette be Nicolás Maduro venezuelai elnök elfogását. Azóta Venezuela politikai élete 180 fokos fordulatot vett. Még nem telt el két hónap és meghozták az amnesztiatörvényt, amelynek értelmében elsősorban a politikai foglyok nyerték vissza szabadságukat.
Megsértette a kormányfőt, elvitték a rendőrök az újságírót
Kemény szigor Ankarában: családja szeme láttára vezetett el több tucat rendőr egy német újságírót a török fővárosban – az egyik vádpont ellene az elnök megsértése.