Az ITM már módosítaná a vendéglátósokat sújtó rendeletet
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium kezdeményezte a képesítési követelmények rendeletének módosítását - közölte a minisztérium az MTI-vel.
Az ITM már módosítaná a vendéglátósokat sújtó rendeletet
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium kezdeményezte a képesítési követelmények rendeletének módosítását - közölte a minisztérium az MTI-vel.
A lengyelek is beléptek a tízperecesek klubjába
A több nyugat-európai ország után Lengyelországban is elindult az a házhoz szállítási szolgáltatás, amely 10-15 percen belül eljuttatja a rendelt terméket a fogyasztóhoz. Ráadásul hazai vállalat kínálja az újdonságot.
Már mobilon is bejelenthető a parlagfű
Szeptemberétől már mobilapplikáción keresztül is elérhető a Parlagfű Bejelentő Rendszer. Az alkalmazás Android- és IOs-rendszerrel rendelkező okostelefonokra is letölthető.
K&H: már 70 ezer bankkártyát digitalizáltak az ügyfelek
Tavasz óta fizethetnek a K&H-sok az androidos okostelefonjukra telepített Google Pay alkalmazással, szeptember 7-étől pedig az Wear OS letöltésével androidos órával is tudnak fizetni. A Google Pay bevezetése óta az ügyfelek 6 milliárd forintért vásároltak az alkalmazás segítségével, egy-egy tranzakcióra átlagosan 6200 forint jutott.
Megoldások helyett csak aprópénzt szórt az Apple a panaszkodó streamingszolgáltatók elé
A cupertinói óriásvállalat internetes tartalomszolgáltatóként tett ugyan engedményeket az ügyfeleinek, de az Apple piacterét ért bírálatokat (leginkább azt, hogy az App Storeban alkalmazott üzletpolitika hátrányosan érint egyes szórakoztatóipari vállalatokat) ennyi nem képes érdemben enyhíteni.