Sötét képet fest az osztrák gazdaság jövőjéről a Wirtschaftsunivarsität Wien egy friss tanulmánya. E szerint a sógorok olyan útra léptek, amelyet már Görögország és Spanyolország is taposott a válság előtt, s ennek semmi köze a válsághoz, a problémák belülről fakadnak.
Szerző(k): EconomxAz év eleje óta több tízezer vizsgálatot végeztek el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szakemberei az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) segítségével, és egymilliárd forint feletti bevételt hoztak eddig a vizsgálatok - írta a Magyar Idők.
Szerző(k): MTIA Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szervezeti átalakításával összefüggő feladatok ellátásáért felelős kormánybiztossá nevezték ki Tállai Andrást, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkárát - jelentette be a tárca.
Szerző(k): EconomxParlament elé kerülhet az adózás rendjéről szóló törvény szokásos év végi módosítása, erről döntött a kormány a legutóbbi ülésén – jelentette be Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón. Húszmilliárdért épülnek kormányablakok, jönnek a gyorsutak.
Szerző(k): Papp ZsoltPrecedens értékű megállapodás született az észt adó- és vámhivatal, illetve az Uber fuvarmegosztó szolgáltatás között; az Uber részt vesz egy egyszerűsített, digitális adóbevallási rendszer kifejlesztésében - közölte az utazásmegosztó cég csütörtökön az MTI-vel.
Szerző(k): MTI-EcoHúszmilliárd forintnyi bevételtől esik el az állam, ha Brüsszel elfogadja a kormány kompromisszumos javaslatát az Európai Bizottság által diszkriminatívnak ítélt és felfüggesztett élelmiszer-felügyeleti díj rendezésére. Ez a teljes idei multi-büntetőadó összege.
Szerző(k): EconomxSürgős és alapvető beavatkozásokra van szükség az egészségügyben a biztonságos és korszerű gyógyítás helyreállítása és fenntartása érdekében - figyelmeztet az újra összeült Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal (NEK). Az egyre súlyosbodó helyzet javítása érdekében, egyebek mellett 550-600 milliárd forint plusz forrás - a jelenlegi gyógyító- megelőző kassza közel 70 százaléka - bevonását, és az egészségügy alappilléreinek az alaptörvényben való rögzítését tartják szükségesnek.
Szerző(k): Szepesi AnitaSzünet nélkül ellenőriztek a nyáron a NAV revizorai és pénzügyőrei. Még mindig gyakran elmarad a nyugtaadás, többször kihagynak a pénztárgépek, feketén alkalmazzák az idénymunkásokat és zugárusok rontják a tisztességes kereskedők piacát - adta hírül a NAV.
Szerző(k): Economx