Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) által 2022. januárjában kibocsátott 5 éves Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) forgalomba hozatala után hamarosan elfogy a 250 milliárd forint összegben meghirdetett mennyiség. A nagy érdeklődésre tekintettel az ÁKK 2022. március 1- jén újabb PMÁP sorozatot hirdetett meg szintén 250 milliárd forint keretösszegben, az előző sorozathoz hasonló kondíciókkal, de eltérő lejárati dátummal.
Szerző(k): Herman BernadettJoe Biden, az Egyesült Államok elnöke úgy járhat, mint a hozzá hasonlóan a Demokrata Párt színeiben 1976-ban hatalomra került elődje, Jimmy Carter, akinek hazai gondjait egy súlyos külső konfliktus fokozta kezelhetetlen szintre. Ezt néhány ki nem kényszerített hibával sikerült még fokoznia is.
Szerző(k): Komócsin SándorA magyar jegybankra nyomás nehezedik, hogy az ukrajnai orosz invázió nyomán a világ egyik legsúlyosabban érintett valutájának megerősítése érdekében dobja el a korábbi monetáris politikai iránymutatást, és emelje meg az irányadó kamatlábat. A Bloombergnek nyilatkozó közgazdászok 40 bázispontos emelést valószínűsítenek.
Szerző(k): Szabó DánielAz amerikai jegybank továbbra is kamatemelést tervez márciusra, hogy gátját szabja a több évtizedes magaslatokba szökött inflációnak. Jerome Powell a Federal Reserve elnöke szerint az ukrán háború gazdasági hatásai még beláthatatlanok, nem kizárt, hogy újra kell tervezni a jegybanki pályát.
Szerző(k): Rácz GergőAz eurózóna inflációja minden eddiginél jobban gyorsult, meghaladva a várakozásokat. Pedig a februári 5,8 százalékos emelkedésben még csak az orosz-ukrán feszültségek kiéleződése játszott szerepet, nem a tényleges háború.
Szerző(k): Szabó DánielNagyot gyengült a forint kedden a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon, új történelmi árfolyammélypontra zuhant a jegyzés az euróval és a svájci frankkal szemben és 0,3 százalékkal közelítette meg történelmi mélypontját a dollárral szemben - írja az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaBeláthatatlan mennyire hajtja fel az árakat az, hogy az eleve emelkedő infláció mellé még kitört Európában egy háború is – mondta Virág Barnabás, a jegybank alelnöke. Az MNB szerint természetes ilyen helyzetben, hogy jelentősen gyengülnek a magyar eszközök; a monetáris tanács kiszámíthatóan, ha kell, rugalmasabban vívja egyre hosszabbnak ígérkező harcát az árstabilitás érdekében.
Szerző(k): Rácz GergőUgyan még nehéz megjósolni, milyen társadalmi és politikai következményei lesznek a csütörtök óta tartó háborúnak, az biztos, hogy a világ nyugati feléből érkező szankciók rendesen megtépázzák majd az orosz gazdaságot. Ennek ellenére, a háború akár békével, akár Oroszország magára hagyásával záródik, Ukrajna mindenképpen pórul jár - derül ki egy friss kutatásból.
Szerző(k): Sasvári Marcell