A budapesti Örs vezér terén található, húsz évvel ezelőtt épült Sugár üzletközpont átalakulással igyekszik felvenni a versenyt a közeli Árkád plázával. A korábban 37 százalékos tulajdonrésszel bíró Fotex Rt. vezetői az eredetileg 15 ezer négyzetméteres alapterületet további tízezerrel kívánták megtoldani az üzletközpontot, kívül-belül teljesen átalakítva azt. A szándék nem váltotta ki a Fővárosi Tervtanács tetszését, a bírálók szerint a terv meghökkentően önző épületet ígér, amely egyáltalán nem vesz tudomást a környezetéről, így megvalósítását nem is támogatták. Az építési engedélyt ennek ellenére kiadták, a kivitelezés nagy erőkkel folyik. Az első ütemben a meglévő és megtartani kívánt üzleteket és szolgáltatóegységeket újították fel, majd ebben az évben megkezdődött a korábban irodáknak és a gépészetnek helyet adó második szint átépítése is. Itt mozi is épül a nyár végére. (A környéken ez utóbbi szolgáltatásnak nincs versenytársa, az Árkádból hiányoznak a vetítőtermek, de rég kútba esett az a terv is, amely szerint a Stadionok metrómegállóval szemben lévő üres telken építettek volna fel egy mozi-komplexumot - a szerk.) Az előzetes becslések szerint 3-5 milliárd forintot felemésztő átalakítástól a havonta négyzetméterenként 30-40 eurós bérleti díjak okán sokat várnak a Fotex Rt. vezetői. A tavaly meglehetősen szerény eredményeket produkáló cégcsoport a közeljövőben a nagy értékű ingatlanfejlesztések felé fordul - a Sugár a próbajáték.