Torinóba indít járatot Budapestről a Wizz Air októbertől, ezzel kilencre bővült a légitársaság olasz célállomásainak száma a magyar fővárosból – tudatta pénteki közleményében a légitársaság.
A Wizz Air a most bejelentett új járatokkal megerősíti piacvezető szerepét Magyarországon, Budapestről már 32 ország 72 repülőterére lehet a légitársasággal utazni, a magyar fővárosból érhető el a Wizz Air legtöbb desztinációja. 2024-ben a 6,4 millióan utaztak Magyarországról a Wizz Airrel, ez 23 százalékos növekedést jelent a 2023-as évhez képest, a folyamatosan növekvő légitársaság idén pedig már 8 millió utasra számít az országból
– hangsúlyozta a cég.
Az első menetrend szerinti járat 2025. október 28-án indul majd a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, ezt követően pedig heti három alkalommal, kedden, csütörtökön és szombaton repülhetnek majd az érdeklődők Budapestről az Alpok nyugati vonulatának közelében fekvő olasz nagyvárosba.