A vállalat adózott eredménye több mint a duplájára emelkedett. Az utóbbi években részvényeként 100-134 forintos osztalékot fizető vállalat vezetése a tavalyi év után 140 forintos kifizetésre tesz javaslatot - olvashat a Waberer’s Csoport sajtóközleményében.
Növekedéssel zárta a múlt évet a Waberer’s Csoport: a komplex logisztikai és biztosítási
szolgáltató vállalat a tavalyi év utolsó negyedévében 213,4 millió eurós konszolidált
árbevételt ért el, ami 16 százalékos emelkedést jelentett éves összevetésben. Így a 2025-ös
év egészében a konszolidált árbevétel 816,2 millió eurót tett ki, ami 7,7 százalékkal haladta
meg a 2024-es szintet.
A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett vállalat EBIT-je a múlt év utolsó negyedévében 16,5 millió euróra rúgott, ami 5,4 százalékos emelkedésnek felelt meg. A teljes évre jutó 58 millió eurós EBIT pedig 28,8 százalékos növekedést tükrözött. A konszolidált adózott eredmény kiugró mértékben nőtt mindkét időszakban: a 2025 utolsó negyedévére jutó 11,6 millió euró 24 százalékos, míg a teljes évre vonatkozó 43,6 millió euró 101 százalékos bővülést mutatott.
Az üzletág múlt évi 161 millió eurós árbevétele 101 százalékos pluszt, azaz duplázást jelent, míg a tavalyi utolsó negyedévben elért 43 milliós eurós árbevétel 134 százalékos emelkedést jelent éves szinten. Az üzletág EBIT-je pedig 55 százalékkal 37,6 millió euróra gyarapodott 2025 egészében, 2025 utolsó negyedévében pedig 18 százalékkal 10.1 millió euróra nőtt.
Az egy éve megvásárolt Magyar Posta Biztosító, illetve Magyar Posta Életbiztosító sikeres és gyors integrációjának köszönhető az EBIT ötven százalékot meghaladó emelkedése. Így mára egy valódi diverzifikált biztosítói cégcsoportról van szó, amely az élet-, és nem- életbiztosítási szegmensben is meghatározó szereplő
– tette hozzá Barna Zsolt.
A Waberer’s Csoport üzletágai közül a logisztikai szegmens, amely magába foglalja a szerződéses logisztikai, a nemzetközi árufuvarozási és szállítmányozási, a vasúti logisztikai, illetve a raktárfejlesztési tevékenységet is – negyedik negyedéves EBIT-je 6,4 millió euró volt, míg éves szinten a szegmens 20,4 millió eurós EBIT-et ért el. A logisztikai szegmens árbevétele 2025-ben 3,3 százalékkal csökkent és 655 millió euróra rúgott, míg 2025 utolsó negyedévében 3 százalékkal, 170 millió euróra nőtt a bázis időszakhoz képest.
Az éves árbevétel-csökkenéshez nemcsak az általánosan visszafogott gazdasági környezet, a gyengébb ipari termelés és a fogyasztás csökkenés járult hozzá, hanem a nemzetközi fuvarozási szegmenshez tartozó lengyelországi LINK üzleti stratégia módosításának következményeként végrehajtott flottaméret-csökkentés, illetve az inhouse logisztikai szegmens átrendeződő ügyfélportfóliójának a következménye is. Ezeket a hatásokat részben ellensúlyozta a hulladékszállítási tevékenység, a harmadik feles raktárfejlesztési tevékenység bővülő árbevétele, illetve a második negyedévtől konszolidálásra kerülő szerb leányvállalat (MDI), illetve a szintén 2025 második negyedévében akvirált személyszállítási leányvállalat árbevétele.
Lépett a Waberer's csoport: kivásárolják a Magyar Posta Biztosító kisebbségi tulajdonosát
A Waberer’s csoport 100 százalékos tulajdonrészt szerez a biztosítóban - tette közzé a Waberer’s International Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.Bővebben>>>