Fejlesztés az előrelépés kulcsa
Motiválni kell a vidék lakosságát
Segítség a hazai magánszállásadóknak
Van igény a falusi hangulatra
A területen eddig véghez vitt fejlesztések jelentőségét az is alátámasztja, hogy 2021-ben amagyaroroszági magánszálláshelyeken több mint 5 millió vendégéjszakát regisztráltak, ami az
összesített vendégforgalom 20 százalékát tette ki. A magánszálláshelyek száma az elmúlt években dinamikusan növekedett. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba 2020-ban 20 ezer, 2021-ben 24 ezer, a következő évben már 27 ezer magánszálláshelyet regisztráltak a szolgáltatók.
„A magánszálláshelyek szerepe és száma a koronavírus utáni újturizmusban egyre jelentősebb. Egy
ilyen szálláshely létrehozásának lépései és a jogszabályi környezetnek megfelelő üzemeltetése
azonban komplex feladat” – hívta fel a figyelmet Bődi Ivett, a turizmusstratégia megvalósításért
felelős vezérigazgató-helyettes.
Az MTÜ honlapján elérhető egy ingyenes kézikönyv, amely a szállásadás gondolatával kacérkodó
vidéki vállalkozóknak nyújt hasznos segítséget. A „Magánszálláshelyek kisokos” című kiadvány alapján átláthatóbbak a hazai turisták körében évtizedek óta népszerű és a járvány alatt újra felfedezett „zimmer frei” szolgáltatás működési, létesítési folyamatának aktuális szabályai. A dokumentum részletesen ismerteti a hatósági ügyintézés menetét, és például hasznos információkat tartalmaz az NTAK-adatszolgáltatással, az adózással, a jogdíjfizetéssel és egyéb pénzügyi kérdésekkel kapcsolatban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Brutális rekord dőlt meg: valami nagyon nincs rendben, döbbenten állnak a meteorológusok
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Megszólalt Kubatov Gábor: komoly személycserék jönnek a Fidesznél
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Megtörtént, amire mindenki várt: nagy bejelentést tett a Revolut
Tehetek 16 colos gumit a 17-es felnire? – Hogy mi van???
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Rágyúrunk a stratégiai és gazdasági együttműködésre.
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Megszólalt Kubatov Gábor: komoly személycserék jönnek a Fidesznél
A Fidesz 2026-ra a képviselőinek 40 százalékát lecseréli – erről beszélt Kubatov Gábor a Mandiner Klubesten, ahol a párt kommunikációs taktikájáról is részletesen nyilatkozott.
Szijjártó Péter fontos bejelentést tett a Paksi Atomerőműről: megérkezett a régóta várt szállítmány
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Újra markáns kirohanásával hívta fel magára a figyelmet.
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Német prémium? Ugyan! A friss értéktartási toplista szerint a „filléresnek” tartott Dacia őrzi legjobban az értékét.
Ha ez megtörténik, már egyetlen eset is térdre kényszerítheti a cégeket
Árpád fejedelem útja: 88 km/h-s gyorshajtót is rögzítettek a traffiboxok
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Megdöbbentő képet mutatott be a közösségi médiában Kunetz Zsombor, egészségügyi szakértő. A Szent Imre Kórház orvosi beosztása rémisztően hiányos ebben a hónapban.
FRISS HÍREK
-
11:02
Brutális rekord dőlt meg: valami nagyon nincs rendben, döbbenten állnak a meteorológusok
-
10:31
Megszólalt Kubatov Gábor: komoly személycserék jönnek a Fidesznél
-
10:00
Szijjártó Péter fontos bejelentést tett a Paksi Atomerőműről: megérkezett a régóta várt szállítmány
-
09:38
Megtörtént, amire mindenki várt: nagy bejelentést tett a Revolut
-
08:55
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
-
08:24
Rémálmot hozott a Mikulás: több gyermek rosszul lett a horrorédességtől a magyar városban
-
07:50
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
-
07:11
Ünnepi fények mögött: így vadásznak ránk az online csalók
-
06:37
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről
-
21:51
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet