Augusztus közepén végrehajtási eljárás indult a Magyar Bírói Végrehajtói Karral szemben. A kar ugyanis nem fizette ki teljes egészében egy informatikai fejlesztéssel általa megbízott cég munkáját, a Sysdata PSE Kft.-t. A társaság ezért bírósághoz fordult.
A jogerős ítélet a cégnek kedvezett, az ugyanis kimondja, hogy az 1,1 milliárd forintos tartozást kamatostul kell kifizetni a Végrehajtói Karnak, vagyis összesen kétmilliárd forintot. A HVG szerint a Végrehajtói Kar felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az ítélettel szemben a Kúria felé. Ennek eredménye azonban erősen kétséges, mivel első és másodfokon is a pénzét követelő cégnek adott igazat a bíróság, sőt mi több, egy másik jogerős, a Kúria által jóváhagyott ítélet szerint a kar jogsértően bontotta fel öt éve a szerződést.
Kapcsolódó
A lap szerint a felülvizsgálati kérelemből az is kiderül: azért nem akarja a kar kifizetni a tartozást, mert egyszerűen a pénzt másra költené, egész pontosan egy nagyjából nyolcmilliárd forintos informatikai fejlesztésre.
Hasonló fejlesztésről kötött szerződést a Sysdatával korábban a Végrehajtói Kar, amelyet aztán leállított, és ezért kell most a hosszú pereskedést követően fizetnie.
Ezzel párhuzamosan a Sysdata által indított végrehajtási folyamat is megakadt, mert az elsőként kijelölt végrehajtó, elfogultságra hivatkozva, visszaadta az ügyet.
A társaság megunta az időhúzást, ezért szeptember 2-án inkasszót kért a kar ellen a bíróságtól, hogy végre megkapja a pénzét.
Ugyanis a követelt összeg erejéig átutalási végzést kérhet a kar bankszámlájára a cég, annak ellenére, hogy van egy hatályos végrehajtási folyamat.
Trócsányi Schadl Györgyről: egyszer felhívtam, de ebédelni nem jártunk
Trócsányi László megerősítette, hogy tulajdonképpen ő helyezte pozícióba Schadl Györgyöt és a korrupt kinevezésekben fontos szerepet játszó Petrik Bélát, de csak a sajtóból értesült az állítólagos bűncselekményekről.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet