A mai napon a Fővárosi Törvényszék megsemmisítette a Fővárosi Önkormányzat vízjogi létesítési engedélyét a Királyok-Nánási úti nyomvonalra – írta a Rómain Élők Hangja nevű helybéli csoport kedd este a Facebookon, egyben burkoltan odaszúrva a főpolgármesternek is a gátvita közepette.
Ugrott az engedély
Mint kifejtették: az érintett területről két felperes, egy cég és egy magánszemély közigazgatási pert indított a főváros ellen, amiért a Királyok-Nánási nyomvonalat törvénybe ütköző módon jelölte ki. Az ítélet szerint az új gát létesítési engedélyét (építési engedély) semmissé nyilvánították.
Az indoklás szerint a Karácsony Gergely vezette főváros olyan létesítési engedélyt hagyott jóvá, amiben nem szerepel a gát helyrajzi szám szerinti pontos helye, mindössze annyi, hogy „valahol a Királyok-Nánási úton”.
Mindezt azért, hogy megkerüljék azt a kormányrendeletet, miszerint kiemelt beruházásként első rendű fővédvonalat a folyó partjától maximum 50 méter távolságra lehet létesíteni
– írták, hozzátéve: „azt gondolták, hogy ezzel a trükkel át fog menni, és senkinek nem tűnik fel a turpisság”.
„Fun fact: a bírósági tárgyalás során a főváros kirendelt jogászainak Spät Judit és két másik társa hangosan súgta a közönség soraiból, hogy mit kell mondaniuk. Ebből látszik, hogy milyen befolyása van egyes álcivil szervezeteknek a főváros munkájára”.
„Jelenleg a K-N nyomvonal nem rendelkezik létesítési (építési) engedéllyel, kérdés, hogy mire akarnak így pénzt lehívni az uniótól?”
– vetették fel, kiemelve: akár holnap el lehetne kezdeni a parti gát építését, amennyiben azt a parton kezdik meg. Mind a jogszabályok és a tervek, mind a környezeti engedély az építkezéshez rendelkezésre áll. Az óbudai lakosság árvízi védelmét a főváros időhúzása és az eredeti nyomvonal újratervezése hátráltatja most már hatodik éve – áll a civil közösség Facebook-oldalán.
Le kéne gyalulni a partot?
Egy korábbi videójában Karácsony Gergely arról adott hírt: a Fővárosi Közgyűlés megszavazta, hogy uniós forrásból új árvízvédelmi gát épüljön a Római-parton a Nánási út – Királyok útjára és az újpesti Duna-parton.
Ott kell védekezni, ahol száz éve védekezik a város
– szögezte le még március legvégén Budapest első embere, aki nem kívánja, hogy legyalulják és lebetonozzák a ma ismert Római-partot.
A Duna óriási nyomása miatt az ellenzéki politikus kockázatosabbnak is tartja a partot felszántani óhajtó tervet.
Így érkezett meg az árvíz Budapestre – képek
Elérte Budapestet az árhullám: a Római-parton készült olvasói képeinkből válogattunk. Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Az embereknek tele van a hócipője a lerobbant balatoni strandbüfékkel – Végre megnyílt az első VIP-cukrászda

Az orbáni terv révbe ért: Trump a legjobbkor adja meg, amire rég várt Magyarország

A MÁV szerint álhír, hogy áll a Keleti pályaudvar, Vitézy Dávid sem hagyta szó nélkül

Hatalmas pofon Ukrajnának: kiszáll a BlackRock az üzletből

Testkamerát kapnak a bolti dolgozók: ennyire súlyos a helyzet a H&M-ben

Lebukott a milliárdos áfacsalási biznisz: 21 embert gyanúsítanak

Kiderült, meddig védi meg a kormány a rezsit

Magyar Péter azt állítja, kiszivárogtatta Rogán Antal bizalmas jegyzőkönyvét
Nincs menekvés, kétmilliós büntetés is jöhet: beindul a NAV ellenőrzés-sorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál
