A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) vezetője szerint indulásukkal senkitől nem vesznek el szavazatot, és ha bejutnak a parlamentbe, kevesebb fideszes képviselő ül majd bent. Kovács Gergely pártelnök a Válasz Online podcastjában azt is mondta, hogy amikor „rájuk fogják” a Fidesz-kétharmadot, gyakran elfelejtik hozzátenni, mit tett az ellenzéki szavazatokért a Kutyapárt az elmúlt húsz évben, amitől szerinte pont, hogy több lett az ellenzéki szavazó. 

„Csinálsz egy pártot, 3-5 százalék közé mérnek a kutatások, és rád akar szavazni 100-200-300 ezer ember, akkor egyáltalán honnan jön az a kérdés, hogy ne indulj el?” - fogalmazott a Telex összefoglalója szerint. Hangsúlyozta, hogy az „elvinni szavazatot” kifejezés más európai országokban nem is létezik, és szerinte nincs értelme arra hivatkozni, hogy a pártnak ne kéne indulnia.

Igaz, vallotta be, nehéz meló lesz összehozniuk minden választókerületben a megfelelő számú ajánlást, azt viszont nem tartja valószínűnek, hogy az 1 százalékot ne ugorják meg listán.

A politikus szerint pártja értékrendje egyértelmű: kiállni a kisebbségek mellett és állást foglalni Ukrajna helyzetében. Hozzátette, hogy pártelnöki feladataira kevesebb időt tud szánni, mióta kerületi polgármester, ami heti hét napot igényel tőle.

Kovács azt is kiemelte, hogy nem érzékeli, hogy a Fidesz „barátságosabb” lenne velük amiatt, hogy indulnak a választáson, és nem kaptak plusz forrásokat az önkormányzatnál emiatt. Ennek ellenére a Hegyvidéken több eredményt sikerült elérniük: olcsóbb közbeszerzéseket valósítottak meg, és létrehoztak egy jól működő civil pályázati rendszert.