A Szallas.hu friss adatai szerint az első negyedéves belföldi foglalások 66 százaléka legfeljebb 70 ezer forint értékű, 27 százaléka 70-170 ezer forint közötti értékű volt. Ebben az időszakban az online fizetések összértékének 26 százalékát fizették SZÉP-Kártyával.
A legnépszerűbb város Budapest volt, és a sorrendben követte Eger, Pécs, Szeged és Hévíz, de a leglátogatottabb települések között volt még Gyula, Siófok, Miskolc, Hajdúszoboszló és Debrecen is.
A turisztikai régiókat tekintve az Észak-Alföldön és a Budapest-Közép-Dunavidéken foglalt a legtöbb belföldi vendég, a harmadik helyet pedig a Balaton szerezte meg, még a főszezon előtt a szállásfoglaló oldal hétfői közleménye szerint.
A szállástípusok közül változatlanul a hotelek voltak a legkeresettebbek, az első negyedév foglalásainak 41 százaléka szállodákba szólt. Az apartmanok a foglalások 25, a vendégházak 17, a panziók 13 százalékát tették ki, míg az egyéb szállástípusokat, például a hosteleket a foglalások 4 százalékánál választották a vendégek – írják.
A második negyedév eddigi előfoglalásai alapján a régiós népszerűségi listán a Balaton térsége kerülhet az élre, megelőzve a hónapok óta a vezető Észak-Alföldet. Az utazási szokásokban is észlelhető elmozdulás, a második negyedévre szóló foglalások 40 százaléka kétéjszakás, 25 százaléka hároméjszakás, míg az egyéjszakás utak aránya 24 százalékra csökkent.
Leugrunk a Balatonra, aztán ott is maradunk
Sok minden közrejátszik abban, hogy miért is növekszik egyes Balaton melletti kistelepülések lélekszáma, így benne lehet az állampapírok kamatainak kifizetése is, amelyből ingatlanokat vásároltak a magyarok.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Orbán komoly csapdát állított, jöhet a B terv

Népszerű állampapír vált alacsonyabb kamatra

Erre senki nem számított: jön a sokkoló nyugdíjkorhatár egy európai országban

Ha társasházban lakik, most jól figyeljen: ezt Ön sem fogja megúszni

Levámolja a Sheint és a Temut az unió

Szijjártó eloszlatta a homályt: ekkor lesz kész a Budapest-Belgrád vasútvonal

Bukhatjuk a Németország-kártyát: a német gazdaság duplázott

Polt Péter egyik utolsó főügyészi üzenetében még börtönbe küldené a hazai médiavállalkozót

Késelés rázta meg Németországot: tizenegy éves diáklány mentette meg osztálytársa életét
