Szeptembertől komoly pénzügyi következményekkel járhat a közutakra felhordott sár, ami a mezőgazdasági szezonban rendszeresen okoz problémát a csúszóssá váló, balesetveszélyes utakon – írja a Totalcar.
A Heol.hu értesülései szerint az új szabályozás értelmében kifejezetten a gépkezelő felelőssége lesz, hogy a szilárd burkolatú útra történő felhajtás előtt minden szennyeződést eltávolítson a járművéről. A rendelkezés szerint – amelynek hivatkozási háttere egyelőre homályos – már nem csupán a kerekekre vonatkozna, hanem a jármű teljes vázszerkezetére és a munkagépekre is, például az ekére vagy a tárcsára. Indoklás szerint a menet közben lerázódó sárdarabok is komoly baleseti kockázatot jelenthetnek.
Amennyiben a tisztítás nem sikerül maradéktalanul, a gépkezelőnek haladéktalanul gondoskodnia kell az útszakasz takarításáról. Ha szennyeződés marad az úton, mindkét irányból „Veszélyes úttest” vagy „Sárfelhordás” kiegészítő táblát kell kihelyezni. Súlyosabb esetben a közútkezelőt is értesíteni szükséges.
A mulasztás jelentős bírságot vonhat maga után. Balesetveszély vagy lakossági bejelentés esetén 150-300 ezer forintos pénzbüntetés szabható ki.
A helyszíni bírság 30-65 ezer forint között alakulhat, emellett a közútkezelő a gépi takarítás költségeit is kiszámlázhatja, amely óránként több tízezer forintos tétel lehet.
A legsúlyosabb következmény azonban a kártérítési felelősség: ha a sárfelhordás miatt baleset történik, és nem volt kihelyezve figyelmeztető jelzés, a mezőgazdasági gép üzembentartója teljes mértékben felelőssé tehető a károkért.