A Tisza Párt elnöke csütörtök délután, a TISZTA Hang podcast legújabb epizódjában már a leendő Tisza-kormány egészségügyi minisztereként mutatták be Hegedűs Zsoltot. Magyar Péter ezzel hivatalosan most erősítette meg először, hogy ő lenne kormányváltás esetén az egészségügyi tárca vezetője, bár erre már korábban is tett utalásokat.

Az ortopéd főorvos az Egyesült Királyságban és Magyarországon is dolgozik, és magán-, valamint állami ellátásban is lát el betegeket – írja a Telex. A podcastben többek között arról is beszélt, már akkor is egyetértett Magyarék céljaival, amikor még Talpra Magyarok néven működtek közösségként.

Magyar Péter a párt egészségügyi konferenciáján arról beszélt, hogy a Tisza-kormány célja, hogy 2030-ra az állami egészségügy a magyar sikerágazatok egyike legyen, az átláthatóság, őszinteség, valamint az emberség jellemzőivel.

Őrület az egészségügyben – Csúnyán eladósodtak megint a kórházak

A legfrissebb adatok szerint szeptember végére megközelítette a kórházak és háttérintézményeik tartozása a 80 milliárd forintot. Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára lapunknak megerősítette, év végére 100 milliárd forint kifizetetlen számla lesz majd az intézményekben.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.