Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter április 30-i hatállyal felmentette tisztségéből Terták Ádámot, az ITDH Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. fél éve kinevezett vezérigazgatóját. Az indoklás szerint bár a miniszter elismerte Terták szakmai erőfeszítéseit, az ITDH szervezeti átalakítását érintő munkájával elégedetlen volt. A tárca a pótlásra hamarosan pályázatot ír ki, addig pedig – május elsejei hatállyal – Rétfalvi Györgyöt bízzák meg a vezetői feladatok ellátásával.
A gyors távozás némileg meglepő, mivel Terták Ádámot csupán fél éve, 2004. november 15-én nevezték ki az ITDH élére. Az 52 éves közgazdász korábban 1991 januárjától irányította az Ernst & Young magyarországi irodáját vezérigazgatóként, 2003. március és 2004. február között elnökként; 2003-ban az Év Menedzserévé választották.
Rétfalvi a magánszférából érkezik a poszt átmeneti betöltésére. Legutóbb, 2004 augusztusától 2005 márciusáig, a Partners J. Walter Thompson reklámügynökség cégvezetője volt. Üzleti karrierje során Magyarországon és külföldön szerzett vezetői, értékesítési és marketingtapasztalatokat: 1991 és 1999 között a Unilevernél dolgozott különböző beosztásokban Magyarországon, Németországban, Angliában és az USA-ban, 1997–1999 között a teljes délkelet-európai régió üzletfejlesztési igazgatója volt, majd 1999 és 2003 között a Zwack Unicum Rt. vezérigazgatójaként tevékenykedett.
További részletek