A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) nemrégiben arról adott hírt, hogy humánerőforrás-krízis van az Oktatási Hivatalban, ugyanis az első fél évben 120 dolgozó mondott fel. A szakszervezetet vezető Boros Péterné emellett pedig azonnali bértárgyalást kezdeményezett a miniszterelnöknél és a belügyminiszternél – írja a Népszava.
Az MKKSZ elnöke egyszersmind Pintér Sándor belügyminisztert és Orbán Viktor miniszterelnököt is tájékoztatta a kialakult helyzetről, amely nyomán a dolgozók tíz százaléka távozott.
A szakember felidézte, már áprilisban sztrájkkészültség volt a hivatalban – a munkatársak több mint fele írásban is nyilatkozott arról, hogy sztrájkolni kíván, de a kormány akkor azzal az indoklással állította le a szerveződést, hogy az törvénytelen lenne.
A sürgős bértárgyalás azért is vált indokolttá, mivel tavasz óta semmi előrelépést nem történt az ügyben.
Boros Péterné arra vár választ, mikor és milyen mértékben hajlandó a kormány emelni a béreket azért, hogy ne vándoroljanak el a tapasztalt, kvalifikált, jelentős tudással bíró dolgozók. Egyben felvázolta:
az egyik megoldás az lenne, hogy a diplomás szakemberek bérét legalább az oktatási intézményekben dolgozó tanárok keresetéhez igazítják.
Máskülönben ugyanis szerinte inkább visszamennek tanítani, vagy elhagyják a pályát.