A nyár első felének száraz időjárása miatt alig voltak olyan vizes élőhelyek, ahol a szúnyoglárvák fejlődni tudtak volna – így a korábbi évekhez képest jóval kevesebb gyérítésre volt szükség. Júliusban azonban megérkeztek a viharok, és ezek nyomán ismét megjelentek a tenyészőhelyek.

A helyzet viszont nem mindenhol kedvező – hangsúlyozza a katasztófavédelem. A kisebb, gyérítéssel nem elérhető vízgyűjtők – például kerti vödrök, edények, pocsolyák – tökéletes környezetet biztosítanak a szúnyoglárvák fejlődéséhez.

A hét folyamán több vármegyében alkalmaznak kémiai védekezést – ezek során platós autókra szerelt permetező berendezésekkel dolgoznak, kizárólag a lakott területeken.

A felhasznált készítmény kis dózisban kerül ki, finom permet formájában, jellemzően az esti, éjszakai órákban. Fontos, hogy ez nem veszélyes sem az emberekre, sem a háziállatokra, sem a nappal aktív rovarokra, például a méhekre – a szabadban néhány óra alatt lebomlik.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ arra figyelmeztet: bár a nagyobb vizek ellen szervezetten védekeznek, a ház körüli szúnyogtenyészőhelyek felszámolása a lakosság felelőssége.

Íme néhány tipp, amivel mi is tehetünk az elszaporodás ellen:

  • Az udvaron tárolt vödröt, kannát, talicskát, gyermekjátékot, stb. fordítsa fel, hogy abban az esővíz ne tudjon összegyűlni.
  • Az állatok itatóvizét ne csak utántöltse, hanem rendszeresen cserélje friss vízre.
  • Az ereszcsatornát, vízelvezető árkot tartsa karban, hogy a csapadékvíz elfolyhasson.
  • Ne hagyja, hogy a virágcserepekben, cserépalátétben hosszabb ideig víz álljon.
  • Ne tároljon a szabadban szétszórtan olyan hulladékot – például gumiabroncsot – , melyben a víz összegyűlhet.