A minisztérium közleménye szerint a tárcavezetőt a sajtótájékoztatón arról kérdezték, mit gondol lengyel kollégája, Radoslaw Sikorski X-bejegyzéséről, amelyben Szijjártó pekingi látogatását kommentálva azt írta, "Úgy tűnik, te a másik csapatban játszol, Péter".

A miniszter erre reagálva felidézte: az általános iskolában a testnevelésórán a tanár kijelölt két csapatkapitányt, akik választhattak, hogy kikkel akarnak együtt lenni a következő futball- vagy koslárlabda-mérkőzésen.

„Én egy dolgot biztos tudok, hogyha Sikorski kolléga maradna utoljára, én inkább azt választanám, hogy kevesebben legyünk" - mondta.

Ezután azt is érintett, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke üdvözölte a román kormány augusztus végi megszorító csomagját, amelyben többek között adóemelések is szerepelnek. Szijjártó szerint ez az, amire Magyarország nem vágyik. Hangsúlyozta, addig jó, amíg az elnök asszony nem dicsér minket.

Putyin mellől jelentkezett be Szijjártó Péter

A pekingi katonai parádéról üzent több posztban is szerda reggel Szijjártó Péter. A magyar külgazdasági- és külügyminiszter Robert Fico szlovák miniszterelnök mellett az egyetlen politikus, aki NATO és EU-tagállam képviselőjeként érkezett a nagyszabású felvonulásra. Ott van viszont Kim Dzsongun, Észak-Korea vezetője és Vlagyimir Putyin orosz elnök is.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.