56 Gidrán harcjárművel bővül a Magyar Honvédség (MH) eszközparkja, amelyekkel összesen már 106 darab teljesít majd szolgálatot – erről számolt be a honvédelmi miniszter pénteken Gödöllőn.
56 új Gidránnal bővül a ménes!
– így fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf, aki elmondta, hogy az 56 új páncélozott harcjármű „hosszú évek munkájának az eredménye, és egy szintén hosszú folyamat egyik állomása”. Hozzátette, hogy „a honvédség a haderőfejlesztés keretében alapos előkészítő munkát követően döntött úgy, hogy ezt a típust rendszeresíti az összkerékhajtású eszközigényére”.
Nem egy másutt fejlesztett és kész végterméket vásároltunk meg, nem valamilyen ügyes értékesítő ránk sózott egy polcról levehető eszközt, hanem egy közös fejlesztés eredményeképpen kifejezetten a Magyar Honvédség igényeire kifejlesztett eszköztípusról beszélhetünk
– magyarázta a honvédelmi tárca vezetője.
Ismeretes, a miniszter nemrégiben egy vele készült interjúban a háborús eszkalációtól a haderőfejlesztésen és a védelmi kiadások emelésén át a katonák koporsójáig számos témát körüljárt. Szalay-Bobrovniczky akkor elárulta, gyakorlatilag hasonló állásponton van a kormány és a NATO a védelmi kiadások növelésében.