Rövid videóban búcsúzott az ügyészségtől Polt Péter, aki felidézte, 28 év ügyészségi szolgálat (benne 20 év legfőbb ügyészi ténykedés) után nehéz szívvel, de távozik hivatalából.
„Szakmai életem eddigi csúcspontjának tekintettem a legfőbb ügyészi posztot”
– fogalmazott Polt, jelezve azt is, az ügyészség szerinte a törvényesség őréből „a közérdek védelmezőjévé vált”.
Polt Péter kifejtette: büszke rá, hogy több időt töltött el legfőbb ügyészként, mint bármelyik nagynevű elődje. Elmondása szerint személyesen is lelkesítette a tudat, hogy „ebben az intézményében van letéve a záloga annak, hogy Magyarország a jogállamok közé soroltassék”.
„Az elmúlt 25 év alatt olyan eredményeket értünk el, amelyekre joggal lehetünk büszkék. Közreműködésünkkel megszilárdult az ügyészség alkotmányos helyzete, szervezetünk önálló alkotmányos tényezővé vált. Feladatait függetlenül, más hatalmi ágak befolyásától mentesen tudja immár végezni” – sorolta Polt, aki úgy véli:
Amit elértünk, közösen értük el. Önök nélkül ezek az eredmének nem jöhettek volna létre
– húzta alá Polt Péter, aki reméli, nem csalatkoztak benne az emberek az elmúlt 25 évben.
Sulyok Tamás köztársasági elnök már meg is nevezte a lemondott Polt Péter utódját.
A 24.hu emlékeztet, a távozó főügyész az Alkotmánybíróság elnöke lehet hamarosan, az ehhez szükséges támogatást már meg is kapta. A videó alatt egyébként kikapcsolták a hozzászólási lehetőséget.