A szabályozás részben országos jogszabályokon, részben helyi kijelöléseken alapul, ezért nem mindig egyértelmű, hol lehet legálisan horgászni – írja a Pénzcentrum. 

A hobbihorgászat a Balatonnál kiemelten népszerű szabadidős tevékenységnek számít, ennek ellenére sokan nincsenek tisztában a szabályaival fürdési idényben, főleg a kijelölt strandokat és fürdőhelyeket illetően.

A szabályok megszegése azonban komoly bírságot vonhat maga után, akár 200 ezer forintot is eredményezhet.

A 78/2008. (IV. 3.) Kormányrendelet 7. melléklet 7. pontja világosan kimondja, a kijelölt fürdőhelyeken a fürdési idény idején nappal tilos horgászni. A dokumentum ezenfelül megállapítja azt is, hogy a jegyzett, illetve önkormányzati fenntartású partszakaszokon napnyugtáig nem engedélyezett a horgászat

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. szerint a jogszabályi tiltás abszolút jogszerűnek tekinthető, de csak napközben érvényes. Tehát éjszaka (napnyugtától napkeltéig) a tiltás nincs érvényben, így a kijelölt fürdőhelyeken is megengedett a horgászat. 

BHNP Zrt. álláspontja szerint nem tartoznak a tilalom hatálya alá továbbá azok a partszakaszok, ahol nincs kijelölt fürdőhely. Ez a bóják és táblák hiányából is megállapítható. 

Ezeken a helyeken egyik napszakban sem érvényes korlátozás, jogszerű horgászatra alkalmasak, bár a szervezet továbbra is kéri, hogy napközben ne zavarják a fürdőzőket.

Bár a települések önkormányzatai elkülöníthetnek saját partszakaszokat, a tilalom elrendezéséhez szükség van a halgazdálkodásra jogosult hozzájárulására. 

Zsebbe nyúlós teherrel számoltak le a horgászok, miután összefogtak

Megelégelte a pecások szervezete az újonnan kirótt többletterheket, így hangot adtak véleményüknek, és sikerrel jártak.
Bővebben>>>