Megszületett az ítélet Strasbourgban: az Emberi Jogok Európai Bírósága nekünk adott igazat abban a perben, amelyet több ellenzéki képviselőtársammal együtt indítottunk – írta Facebook-posztjában Szabó Tímea.

Óbuda-Békásmegyer országgyűlési képviselője 2018. december 12-én – amikor a Fidesz a Munka Törvénykönyvének „rabszolgatörvényként” ismertté vált módosítását próbálta átnyomni a parlamenten – az ellenzéki képviselők tiltakoztak a dolgozókat kizsigerelő jogszabály ellen, és megpróbálták megakadályozni, hogy a házelnök levezesse a szavazást.

Kövér László ezért példátlanul magas pénzbírságokat szabott ki rájuk. Az indoklás szerint „megzavarták a parlament működését”. A büntetés után a strasbourgi bírósághoz fordultak.

Szabó Tímea szerint „a bíróság most egyhangúlag kimondta, hogy a Fidesz és Kövér László megsértette a véleménynyilvánításhoz fűződő jogainkat (Emberi Jogok Európai Egyezményének 10. cikke), a bírság nem volt arányos az elkövetett cselekménnyel, nem volt tisztességes az eljárás."

A politikus emlékeztetett, még arra sem volt lehetőségük, hogy megvédjék magukat, a törvény által erre előírt mentelmi bizottság sem hallgatta meg őket, mert az ülés káoszba fulladt, a kormánypárti tagok nem tudtak megegyezni a napirendben. Hozzátette, a kormány állításával ellentétben nem alkalmaztak fizikai erőszakot, az ilyen parlamenti akciók is a szólásszabadság részét képezik, még akkor is, ha zavaróak, szokatlanok vagy éppen a hatalom számára kellemetlenek.

Szabó Tímea leírta, Orbán Viktorék a válaszbeadványukban név szerint megemlítették őt is, miszerint fizikai erőszakkal zárta el a házelnök pulpitusát és a szavazógombot, ezért kapott pénzbüntetést.

Az alábbi fotó azon az ominózus ülésen készült, amiért a büntetést kaptuk.