Sós Endrét választotta a Fővárosi Állat- és Növénykert élére a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén. Az állatorvos végzettségű szakember 30 éve tevékenykedik a természetvédelem, továbbá az állatkerti vadállatorvoslás nemzetközi hírű szaktekintélyeként.

Az MTI azt írja, Sós Endre 1995-ben lett a Fővárosi Állat- és Növénykert munkatársa mint állatorvos. 2003-ban a városligeti intézmény vezető állatorvosává, valamint az Állategészségügyi és Természetvédelmi Osztály vezetőjévé nevezték ki. 2017 óta az állatkert természetvédelmi és állategészségügyi igazgatója. Mintegy harminc évnyi munkaviszonyával a városligeti intézmény egyik legrégebbi munkatársa.

Munkásságát 2007-ben Pro Natura emlékplakettel ismerte el környezetvédelmi- és vízügyi miniszter, 2023-ban pedig az igazságügyi miniszter által adományozott, Az év állatvédő állatkerti szakembere cím díjazottja lett.

Bár csak most nevezték ki főigazgatóvá, 2023 óta a szakember látta el az Állatkertben az intézményvezetői teendőket. 

Kisebb lehet a budapesti állatkert

Nemrég felbukkant kormányzati elképzelések szerint egy, a budapesti állatkertből kihasított területen új cirkuszművészeti központ épülhetne, állami fennhatóság alatt.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.