„Az egyik vidéki rendőrségen már ott várt rám a kormánypropaganda” – írta Ruszin-Szendi Romulusz csütörtöki bejegyzésében, megerősítve, hogy gyanúsítottként hallgatták ki a Kaposvári Rendőrkapitányságon.
A Tisza Párt politikusát azért hallgatták ki, mert Kötcsén összefeszült a Mandiner egyik munkatársával még szeptember 7-én.
Az esetről készült videón az látszott, hogy a tiszás politikus kétszer is eltaszította magától a kormánypárti lap dolgozóját.
A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt írta, „az említett ügyben a mai napon garázdaság vétség gyanúja miatt gyanúsított kihallgatás történt”.
Ugyanakkor a kormányközeli média már azelőtt beszámolt Ruszin-Szendi kihallgatásáról, hogy egyáltalán kiderült volna, az milyen ügyben is történt.
Mindenesetre a HírTV munkatársa már ott várta az épület előtt a kihallgatást megelőzően.
„De engem nem kell félteni, voltam már éles bevetésen, nem pont a fideszes janicsároktól fogok megijedni. A rendőr kollégákat viszont sajnálom, méltatlan helyzetbe hozza őket a hatalom azzal, hogy ennek a koncepciós eljárásnak a lefolytatására kényszeríti őket” – fogalmazott a Magyar Honvédség egykori vezetője.
Ahogy azt Ruszin-Szendi felidézte, kevesebb mint két hét alatt öt különböző eljárásban hallgatták meg. Ezek között volt közigazgatási eljárás, szabálysértési eljárás és büntetőügy is, de azt vallja, ezek egyikének sincs valóságalapja. A volt vezérkari főnök szerint „ez egy ócska lejáratókampány”, egyúttal azt üzente a kormányoldal képviselőinek, hogy velük szemben neki „nincs mitől félnie, ő a törvényt mindig betartotta”, és „továbbra is a hazáját szolgálja”.