Kormánydöntés alapján jövő januártól havi 150 ezer forintos lakhatási támogatást kaphatnak a Budapesten és Pest vármegyében szolgálatot teljesítő rendvédelmi dolgozók – közölte Rétvári Bence. A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára sajtótájékoztatóján nagyon fontosnak nevezte, hogy Budapesten jó legyen a közbiztonság, és hangsúlyozta: Európa egyik legbiztonságosabb fővárosáról van szó, és ezt a minősítést meg akarják őrizni.

Rétvári Bence elmondta: vidékiek is teljesítenek szolgálatot a fővárosban és térségében, ők abban az esetben vehetik igénybe a juttatást, ha legalább a 150 ezer forintot eléri az albérleti költségük. Jelezte:

az jogosult a támogatásra, akinek nincs saját lakása, nem tölti próba- vagy felmondási idejét, és nincs fegyelmi eljárás hatálya alatt.

Rétvári Bence elmondta, a hivatásos szolgálati jogviszonyról szóló törvény hatálya alá esők, így a rendőrök mellett a büntetésvégrehajtásban és a katasztrófavédelemben dolgozók is igényelhetik decembertől a következő hónaptól folyósítandó támogatást.

Az államtitkár kiemelte: ez a támogatás a bérleti díj java részét fedezi, így érezhető támogatás az érintettek számára, vagyis alkalmas arra, hogy növelje a testület állománymegtartó képességét. Kiemelte: a kormányzat megbecsüli a rendőrök munkáját, fontosnak tartja, hogy minél jobb munkakörülményeket biztosítsanak számukra.

Terdik Tamás, Budapest rendőrfőkapitánya óriási lehetőségnek nevezte a lakhatási támogatást. Rámutatott: Budapest európai világváros, óriási nyüzsgéssel és ebből következő jelentős feladatokkal, ami komoly terhelést jelent a rendőrök számára. Az ennek való megfeleléshez olyan stabil állományra van szükség, amely nemcsak munkáját, de életét is a fővárosban vagy annak vonzáskörzetében képzeli el – mondta.

Szeptemberben egyes nyilatkozó rendőrök szerint a kormány által gyakran hivatkozott fizetésemelést mostanra szinte teljesen elvitte az infláció, a létszámhiány miatt pedig feszültség van a szakszervezetek véleménye és a hivatalos állásfoglalás között. Az Országos Rendőr-főkapitányság szerint stabilizálódott a létszám, és 91,5 százalékos az állomány töltöttség szintje, ami annyit jelent, hogy nagyjából 4500 rendőr hiányzik. Erről itt olvashat többet >>>