Újabb, összességében legalább 11 százalékos forráscsökkenést jelent az egészségügyben az elmúlt évi 4,2 százalékos infláció és a forint euróval szembeni gyengélkedése (az állami költségvetés 299 forintos euróárfolyamával számolva) − közölte a Magyar Kórházak és Rendelőintézetek Szövetsége (MKRSZ) az MTI-vel. Az államosítás miatt pedig további 110 milliárdtól esnek el az intézmények, mivel a korábbi tulajdonos önkormányzatok kórházaikat, rendelőiket saját forrásból is támogatták. Emiatt a szövetség szerint mind az egészségügy, mind az ellátásra szoruló betegek idei kilátásai reménytelenek. A meredeken csökkenő forrásokból csak a szavak szintjén lehet szinten tartani az egészségügyi rendszer működését − hangsúlyozzák. A szövetség szerint az új adókból − a népegészségügyi termékdíjból és a baleseti adóból − származó bevételek biztosan nem elegendőek az egészségügy működéséhez hiányzó források pótlására. Kitértek arra: a Semmelweis terv általi átszervezésből elvárt hatékonyságnövekedés nyomán s az ebből származó megtakarításként az államtitkárság csak mintegy 10 milliárd forinttal számol, amiről azt sem tudni, mire kívánják fordítani.