Számos háztartásban ünnepekre hal kerül a karácsonyi asztalra, a jelek szerint azonban nem mindenki szállítja ugyanúgy az árut hazáig. A Blikk arról írt, hogy hajmeresztő látvány fogadta a budapesti 4-6-os villamoson utazókat:

valaki egy döglött, pucolt harcsával a kezében utazott a járaton.

A Redditen megjelent fotó tanúsága szerint az utazó helyet is foglalt a döglött hallal, amelyet a bal kezében tartott. A döbbenetes jelenetet Budapest leghosszabb villamosvonalán kapták lencsevégre.

Egyik barátom küldte a 4-6-osról a Nyugati tér magasságából az alábbi képet. Sok mindent hozzáfűzni nem lehet: még jó, hogy nem a Balkánon élünk... Valakinél lesz hal karácsonyra. Boldog karácsonyt!

– írta a Pecaverzum szerint a fotó feltöltője.

A harcsa a villamoson
Kép: Reddit

A méretes harcsa előéletét már rejtély övezi, egy ponton azonban fordulatot vett a történet: egy másik képen ugyanis „a döglött hal már Bajcsy-Zsilinszky úton pihen, mintha ott vetette volna magát partra”. Persze az is lehet, hogy ez volt az előzménye a villamoson látottaknak.

Reszkethetnek az árusok: megindul karácsonyi hadjáratára a Nébih

Az élőhaltól a szaloncukorig, minden terméket árgus szemekkel figyelnek. Bővebben >>>