A rendszeres jelleggel hatósági bejelentéseket tevő Tényi István ezúttal közérdekű bejelentéssel fordult Pintér Sándor belügyminiszterhez. Nevezetesen azt kérte, a kormány kezdeményezze közkegyelem elrendelését az Országgyűlésnél a június 29-i „Büszke Budapest – szabadságünnep” demonstráció résztvevői számára – írja az Index.
A beadvány szerint a rendezvény jogi megítélése vitatott, a rendőrség tiltott gyűlésnek minősítette, a részvétel pedig szabálysértésnek számíthat. Tényi azzal érvel, hogy
mivel a tömeges részvétel miatt a szabálysértési eljárások aránytalanul megterhelnék a hatóságokat, indokoltnak gondolja a közkegyelmet.
Felidézték a Kúria, illetve a rendőrség és Karácsony Gergely főpolgármester között lezajlott csikicsukit, mely során hol betiltották a gyűlést, hol önkormányzati rendezvénnyé nyilvánították azt. Végül több forrás szerint is egy több százezresre duzzadt tömeggé fejlődött a megjelentek halmaza.
A szabálysértési törvény értelmében az is jogsértést követ el, aki ilyen tiltott gyűlésen részt vesz, különösen akkor, ha a rendőrség előre figyelmeztette a tiltásra. A hatóság jelenleg vizsgálja, kik vehettek részt a szervezésben, és milyen büntetőjogi következmények jöhetnek szóba.
A közkegyelem az állam részéről történő szimbolikus vagy politikai döntés, amellyel tömegesen lemond a büntetés kiszabásáról
– húzta alá bejelentésében Tényi István.
Ám ilyenre a rendszerváltás óta csupán négyszer volt példa.