A kerület első embere arról számolt be a közöségi oldalán, hogy a Magyar Rádió épületének bontása közben az a helyzet alakult ki egy kormányhatározat miatt, hogy a józsefvárosi közutakat szeptember 2-ától a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal kezeli.
Pikó András azt írja, egy teherautó felvonulásával tegnap megkezdték a Magyar Rádió épületének bontását, és bár az Építési és Közlekedési Minisztérium szerinte cáfolja, hogy a Pázmány-projekthez kapcsolódóan jelent meg a jármű, a kormányrendelet miatt a Józsefvárosi Önkormányzatnak már nincs lehetősége megtudnia, hogy mi igaz ebből.
A polgármestert azt is megemlítette, hogy a kiadott közútkezelői engedélyt bár az önkormányzat tájékoztatójelleggel megkapta, azt már nem tudják, hogy ki is milyen engedélyeket adott vagy nem adott ki. Hozzátette ugyanakkor, hogy a Pázmány Campus építési területére behajtott gépjármű rendszáma állítása szerint nem szerepel a közútkezelői engedélyen.
Pikó András felhívta a figyelmet arra, hogy amennyiben a minisztérium állítása hitelt érdemlő, akkor tegnap egy olyan teherautó próbált meg a forgalommal szemben behajtani az építési terület, amely nem rendelkezett közútkezelői engedéllyel.
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Hétfőn elkezdődik a Magyar Rádió épületeinek bontása és tart majd jövő tavaszig. Erről sem a Józsefvárosi Önkormányzat, sem pedig a Palotanegyed lakói nem kaptak értesítést.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Most érkezett: katonai drónok támadtak Zelenszkij gépére, áttörték a légtérzárat
Felkavaró beszédet tartott a Nobel-díjátadó előtt Krasznahorkai László: a ma angyalai áldozatok, akiket a világ kegyetlensége tett tönkre
Tovább dagad a botrány: több városban is eljutott a gyerekekhez a lárvákban úszó csokimikulás
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Már nem készpénzt kérnek karácsonyra a fiatalok: megdöbbentő dolgot írnak helyette a kívánságlistára
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Kiverte a biztosítékot a FIFA döntése: őrjöngenek a szurkolók és a vendéglátósok
Új utazási őrület söpör végig a világon: meglepően sokan próbálják ki
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát