Konfliktus tört ki a II. kerületi városvezetés és a Magyar Nemzeti Bank érdekeltségébe tartozó PADME Alapítvány tulajdonában álló Marczibányi Sportcentrum Kft. között.
Az Index értesülései szerint a konfliktus hátterében egy korábban megkötött, 20 éves megállapodás áll, ami peres útra került. A Marczibányi Sportcentrum Kft.-t többen, közösen hozták létre abból a célból, hogy megújuljon a Marczibányi téri sportcentrum és hosszabb távon képes legyen önfenntartóan működni.
A szóban forgó szerződés lényege annyi, hogy a társaság vállalta a sportcentrum üzemeltetését és fejlesztését, és ehhez igazítja a helyi szabályozást is az önkormányzat, emellett pedig megteremti a jogi feltételeket a beruházáshoz.
2020-ban azonban a Közép-Európa III. Magántőkealap, amelyet a PADME Alapítvány felügyelt, megvásárolta a társaságos, és ő lett a kizárólagos tulajdonos.
A lap forrásai szerint a társaság szakértelmet és még több pénzt tolt volna a projektbe, amivel modernizált sportlétesítményt kapott volna az önkormányzat.
A bajok azonban ott kezdődtek, hogy bár az önkormányzat ugyan hozzányúlt a projekt érdekében a vonatkozó szabályokhoz, a társaság szerint ezt nem az eredeti megállapodásnak megfelelően tette, így a fejlesztéshez szükséges építési és használati feltételek nem úgy alakultak, ahogy abban annak idején megállapodtak.
Ezután éveken keresztül egymásra mutatott a társaság és az önkormányzat: előbbi szerint az önkormányzat akadályozta a beruházást, az önkormányzat viszont úgy látja, a társaság nem teljesítette a vállalásait.
Végül 2024-ben a II. kerületi önkormányzat a húsz éves bérleti szerződést felmondta, azzal az indoklással, hogy nem valósultak meg a fejlesztési célok. Ezt azonban a társaság jogellenesnek nevezte, hozzátéve, hogy a kerületi vezetés politikai indíttatásból akarja az ingatlant visszaszerezni.
A lap úgy tudja, miután a Magyar Nemzeti Bank új vezetése átvette a PADME Alapítvány irányítása alá tartozó cégek felügyeletét, azzal szembesültek a Marczibányi Sportcentrum Kft. szeptember 18-i átvétele után, hogy katasztrofális állapotban van a társaság.
Komoly pénzügyi problémákat észleltek a cégnél, a projekt évek óta tartó vegetálása mellett veszteségesen működött. Ezért az MNB úgy akarta rendezni a helyzetet, hogy az üzemeltetési jogot visszaadják az önkormányzatnak.
Csakhogy az önkormányzat az átvétel helyett 225 millió forintos követeléssel fordult a társaság ellen, azt állítva, hogy a cég a szerződésben vállalt fejlesztési kötelezettségeit nem teljesítette.
Az Index forrásai alapján azonban ez a követelés azért teljesen aránytalan, mert a Marczibányi Sportcentrum Kft. évi mintegy 3,12 millió forint bérleti díjat fizet a II. kerületi önkormányzatnak.
Miután a felek álláspontja merev és egymástól távoli, így a sportcentrum sorsa továbbra is bizonytalan. És akár még hónapokig, sőt, évekig is az lehet, ha a per elhúzódik.