A fővárosi nyomozók befejezték az eljárást egy háziorvos ellen, aki a gyanú szerint hatalmi helyzetével visszaélt egy betege kárára – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Az adatok szerint egy nő 2021 nyarán lábzsibbadása miatt elment egy fővárosi szakorvosi rendelőbe, ahol az ügyeletes orvosnak elmondta panaszait.

A doktor, miután a panaszokat meghallgatta, megkérte a nőt, feküdjön fel a kezelőágyra, majd vizsgálat helyett orvosi hivatásából eredő hatalmi helyzetével visszaélve fogdosni kezdte.

A sértett ennek ellenállt, mire az orvos jelezte, hogy a vizsgálatot befejezte, és ellátás nélkül hazaküldte.

A nő ezután panasszal élt a betegjogi képviselőnél.

Praxisengedély nélkül fogadta a betegeket

A BRFK Nyomozó Főosztályának nyomozói az eset miatt büntetőeljárást indítottak, amelyben az orvost szexuális kényszerítés bűntett és foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vették.

Az is kiderült, hogy a férfinak 2020 óta nem volt érvényes praxisengedélye.

A BRFK nyomozói az eljárás lezártával az ügy iratait vádemelési javaslattal átadták az illetékes ügyészségnek.

 

Ez verte ki a biztosítékot a belügyminiszternél - Korrupció, borítékok, receptek

Magyarországon 2021 óta az egészségügyben tilos hálapénzt adni és elfogadni is. Pintér Sándor belügyminiszter nemrégen az orvosi kamarával történt egyeztetés során azt mondta, azért vagy szükség a köz-és magánellátás szétválasztására, mert még mindig nagyon sok bűncselekményre derül fény a betegellátás során. Bővebben >>>