Az Országgyűlés honlapján olvasható napirendi javaslat szerint az ülés 13 órakor kezdődik.

Megemlékeznek a közelmúltban elhunyt Sirály Péter (MSZP) és Alexa György (MSZP) volt országgyűlési képviselőről, majd napirend előtti felszólalások hangzanak el.

A képviselők a kormány tagjait interpellálják több mint egy órán keresztül.

Titkos szavazáson megválaszthatják az alapvető jogok biztosát, valamint - ha a feltételek fennállnak - az ombudsman Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó helyettesét is.

Az ombudsman személyére a köztársasági elnök tesz javaslatot, a jelöltet az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával hat évre választják meg. Sulyok Tamás köztársasági elnök július elején Juhász Imre volt alkotmánybírót, az Alkotmánybíróság nyugalmazott elnökét jelölte az alapvető jogok biztosának. A nemzetiségek jogainak védelmét ellátó ombudsmanhelyettest az alapvető jogok biztosának javaslatára választja meg az Országgyűlés kétharmados többséggel, hat évre.

A választás után a parlament várhatóan húsz mentelmi ügyet tárgyal meg, és döntést is hoz róluk

- írta az MTI. 

  • Ezek közül hét esetben Bedő Dávidnak, a Momentum frakcióvezetőjének mentelmi jogát kezdeményezték felfüggeszteni, de több frakciótársának is napirenden szerepel a mentelmi ügye.
  • Lőcsei Lajos mentelmi jogának öt esetben kezdeményezték a felfüggesztését,
  • Tompos Mártonnak három,
  • Tóth Endrének kettő,
  • Gelencsér Ferencnek és Sebők Évának pedig egy-egy ügyben.
  • Ugyancsak megvitatják Tordai Bencének, a Párbeszéd frakcióvezetőjének mentelmi ügyét.

A legfőbb ügyész már júliusban kérte hat olyan országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését, akik az áprilisi és a május 1-jei demonstrációkon a hatóságok szerint szabálysértést követhettek el. Bár az akkori közleményben nem nevesítették a képviselőket, már akkor valószínűsíthető volt, hogy a momentumosokra gondolnak, hiszen pirotechnikai szabálysértésre utaltak benne. A párt képviselői voltak azok, akik több esetben is lila füstgyertyát használtak, amit egyébként szabadon lehet boltokban vásárolni. Tordai Bence pedig korábban maga posztolt arról, hogy a mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezték közlekedési szabálysértés miatt, egészen pontosan azért, mert egy tüntetésen leült egy zebrára - írta a hvg.hu.

A mentelmi ügyek után azonnali kérdések és válaszok, valamint napirend utáni felszólalások következnek.

Kedden már törvényjavaslatok is sorra kerülnek: a képviselők vitáznak majd a KDNP-s Hollik István törvényjavaslatáról, mely szerint minden digitális eszköz mellé ki kellene írni, hat éven aluliaknak nem ajánlott. De sorra kerül annak a múlt héten benyújtott törvényjavaslatnak a vitája is, mely az MTK tulajdonába adná az évek óta kihasználatlanul álló Sorsok Házát.