Orbán Viktor megírta levelét Ursula von der Leyennek. Nemcsak konkrét „megokolás“ áll benne, hanem javaslatok is vannak benne - fogalmazott a kormányfő, aki a Kossuth Rádióban azt mondta, levelét Bóka Jánosnak, az európai uniós ügyekért felelős miniszternek mutatja meg, és ha ő jóváhagyja, akkor küldi el.

A miniszterelnök arra is válaszolt, hogy a tagállamok vezetőitől Ursula von der Leyen pénzt kért, Ukrajnának a jelenlegi számítások szerint hozzávetőlegesen 136 milliárd euróra lenne szüksége az elkövetkező két évben. 

Vissza kell fordulni a zsákutcából.

A miniszterelnök szerint most nem az az elsődleges probléma, hogy van egy háború, hanem hogy az európaiak eldöntötték, ők háborúba mennek. 

Ma már nem csak arról van szó, hogy kellene találni egy megoldást, hogy minél hamarabb lezárjuk a háborút, tűzszünettel vagy békével, hanem azt is meg kellene akadályoznunk, hogy az európaiak belemeneteljenek ebbe a háborúba

– fogalmazott. Hozzátette, hogy Európa nem csak beletántorog, hanem jó néhány európai vezető háborúba akar menni. 

Orbán Viktor szerint a másik javaslata von der Leyennek az, hogy közösen vegyenek fel a tagállamok hitelt. Elmagyarázta, ez azt jelenti, hogy akkor nem a mostani költségvetésből kell kivenni nagyobb összeget, hanem „az unokáink költségvetéséből is minden évben ki kell venni egy összeget, amit most el akarnak égetni a fronton”.

A  lefoglalt orosz valutatartaléknak háborús célokra való felhasználása pedig Orbán Viktor szerint abszurd, az egész világgazdasági rendszert, a devizatartalékok kezelésének nemzetközi rendszerét, vagy annak európai lábát mindenképpen megroggyantaná, ezért szintén nem tudjuk támogatni – fogalmazott a kormányfő.

Létezik egy amerikai 28 pontos béketerv, amit az amerikaiak átadtak az ukránok pedig hivatalosan is átvettek, és ez a béketerv olyan javaslatokat tartalmaz, amelyekről előzetesen az oroszok és az amerikaiak már tárgyaltak egymással, most itt vagyunk – mondta Orbán Viktor.

A következő két három hét döntő, megszületnek az első hivatalos reakciók erre a 28 pontos javaslatra,

közeledik a budapesti békecsúcs.

Ez a javaslat azzal, hogy napvilágra került, hivatalosan is elismerték, ez már a budapesti békecsúcshoz vezető következő, rendkívül fontos lépés – tette hozzá.

Orbán Viktor az európaitól független magyar gazdaságpolitikáról beszélt, szerinte ennek a színfalak mögötti szkanderezések is részei, de az érdekeket össze kell hangolni. Hozzátette, a magyar gazdaság lényegi pontokon különbözik a nyugati gazdaságoktól: itt minden szabályozás a családokból indul ki, Nyugat-Európában egyéni alapú a gazdaság. Szerinte egy másik különbség, hogy a teljes foglalkoztatottság Magyarországon egy államcél.

Ha van munka, minden van, vagy minden lehet

– mondta.