Egy amerikai médiumnak, a PragerU-nak nyilatkozva Orbán Viktor kijelentette: a magyarok érdeke, hogy barátokat gyűjtsenek és jó kapcsolatot ápoljanak a nagyhatalmakkal. Mint mondta,

egyszerre ápol jó kapcsolatot Donald Trump amerikai elnökkel, Hszi Csin-ping kínai elnökkel és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

„Én az ország érdekét szolgálom, és nem szeretnék csatlakozni egyetlen országcsoporthoz sem. Szeretném megtartani a külpolitika szuverén mozgásterét, és fenntartani ennek az országnak a nemzeti szuverenitását” - fogalmazott.

Az interjúban az MTI tudósítása szerint a miniszterelnök úgy vélekedett, hogy Magyarország jelenleg két okból él különösen veszélyes időkben.

  • Egyik veszélyforrásként az Ukrajna és Oroszország közötti háborút,
  • másik veszélyként a Brüsszelből érkező törekvéseket említette, hozzátéve, hogy 15 évvel ezelőtt ez még nem volt így.
Brüsszel egy Európai Egyesült Államokat akar építeni, egyfajta birodalmat

- fogalmazott a magyar kormányfő. 

Hozzátette: a törekvés egyes országoknak tetszik, másoknak nem, Magyarország a szuverenisták közé tartozik, és nem szereti azt, hogy a központosított brüsszeli bürokrácia akarja előírni, miként éljenek az emberek Magyarországon. „Mi szuverenisták és szabadságharcosok vagyunk” - szögezte le Orbán Viktor.

Szerinte a háború nem csak Ukrajna és Oroszország közötti zajlik, mivel az egy „proxiháború” Oroszország és a Nyugat között; Magyarország pedig a Nyugathoz tartozik.

A kormányfő az Európai Unió (EU) jelen állapotát és törekvéseit bírálva kifejtette, hogy az uniónak a tagországokat kellene szolgálnia, mert az EU nem Brüsszelről és az európai intézményekről szól, hanem a szuverén tagországokról.

Az EU és az Egyesült Államok között közelmúltban létrejött kereskedelmi szerződésről a miniszterelnök azt mondta, hogy

a vámokról szóló megállapodást tekintve az EU vesztes pozícióba került, az unió számára hátrányos vámoknál komolyabb kifogások merülnek fel az európai-amerikai megállapodás további pontjaival kapcsolatban.

  • A Európai Bizottság (EB) elnökének sem a 750 milliárd dollár értékű energiavásárlási, sem a 600 milliárd dollárnyi európai befektetési vállalásra nem volt felhatalmazása, hiszen az EB-nek nincs az amerikai energia megvásárlására szolgáló anyagi forrása, sem az Egyesült Államokban befektethető pénze.
  • A kereskedelmi megállapodás titkos pontjaként szereplő fegyvervásárlásról szóló vállalás a legnagyobb veszély, amely információi szerint arról szól, hogy az Egyesült Államok fegyvereket ad el Ukrajna számára, amiért az EU fizet.

A miniszterelnök úgy vélte, hogy amennyiben az Egyesült Államok energiáról, befektetésekről és fegyverekről akar megállapodni, akkor jobb, ha a tagállamokhoz fordul.

A magyar határőrizettel és migrációs politikával összefüggésben kijelentette: büszke arra, hogy Magyarországra egyetlen migráns sem érkezik és az ország területére a hatóságok engedélye nélkül senki nem lép be.

A migráció körüli, az EU és Magyarország között fennálló vitáról kijelentette, hogy ez a kérdés arról szól, ki dönthet az ország lakosságának összetételéről. „Senki más, csak mi, másképp nem vagyunk független ország” - válaszolta meg a vita központi kérdését.