Közzétette szombaton a Facebookon Orbán Viktor miniszterelnök azt a levelet, amelyben Donald Trump amerikai elnök meghívja Magyarországot a gázai Béketanácsba, és egyben azt is közölte,
elfogadta a felkérést.
Mint levelében olvasható, az amerikai elnök egyrészt életbevágóan fontos, történelmi és nagyszerű erőfeszítésnek nevezi a közel-keleti béke megszilárdítására irányuló törekvést, másrészt azt írja, ezzel új és merész megközelítés veszi kezdetét a globális konfliktuskezelésben.
Trump felidézi, hogy szeptember végén mutatta be gázai béketervét, amely gyorsan elnyerte sok vezető támogatását az arab világban, Izraelben és Európában is, majd novemberben a tervet az ENSZ Biztonsági Tanácsa is támogatásáról biztosította.
Ideje ezeket az álmokat most valóra váltani
– írja az amerikai elnök. Mint írja: a terv szíve a Béketanács, „a valaha összeállított leglegnyűgözőbb és legjelentősebb testület”, amely új nemzetközi intézményként és átmeneti kormányzó szervezetként jön létre.
„Erőfeszítésünk összehozza azokat a kiváló nemzeteket, amelyek készek vállalni a nemes felelősséget a tartós béke építéséért, amely csak azoknak adatik meg, akik készek jó példával elöljárni” – írja Trump, aki szerint a testület a közeljövőben össze is ül.
„A tanács elnökeként hivatalosan meghívom Magyarországot, hogy alapítótagként csatlakozzon, és legyen részes állama az Ön képviseletében a Béketanács chartájának”
– olvasható a levélben.
„Ez a tanács egyedülálló lesz, ilyen még soha nem volt!” – ígéri Donald Trump. A levél szerint minden tagállam maga döntheti el, hogy ki képviselje a testület ülésein. Az elnök azt írta, a levélhez csatolta 20 pontos béketervét és a Béketanács chartáját is.
„Alig várom, hogy együtt dolgozzunk hosszasan a jövőben is a világbéke, a jólét és a nagyság megteremtése érdekében mindenki számára” – zárja levelét az amerikai elnök.
„Ha Trump, akkor béke! Újabb levelet hozott a posta. Magyarország békéért tett erőfeszítéseit elismerik! Trump elnök felkért, hogy csatlakozzunk a Béketanács munkájához, alapítóként. Elnök úr megtisztelő felkérését természetesen elfogadtuk”
– szögezte le a kormányfő a Facebook-posztjában, melyben Szijjártó Pétert is megjelölte.
Egymilliárd dollárért lehet benn maradni a Gázai béketanácsban
Donald Trump amerikai elnök kormánya
egymilliárd dolláros (kb. 332 milliárd forintos) készpénzbefizetést vár el azoktól az országoktól, amelyek három évnél tovább is a gázai Béketanács nevű szervezet tagjai szeretnének maradni
– derül ki a tanács alapító okiratából, melyet a The Times of Israel szerzett meg és ellenőrzött.
„Az alapító okirat életbe lépésétől kezdve minden állam tagsága három évig érvényes, amely után az Elnök meghosszabbíthatja azt” – áll a szövegben, amely Donald Trumpot jelöli meg elnökként.
„Ez nem vonatkozik azokra a tagállamokra, amelyek legalább egymilliárd dollár készpénzt bocsátanak a Béketanács rendelkezésére annak működésének első évében” – rögzítették.