A több mint 40 perces ünnepi műsort követően kezdte meg beszédét a kormányfő, amelynek keretében Gripenekkel köszöntötték a forradalom hőseit, valamint Radics Gigi és Curtis is felléptek.
Orbán Viktor arról beszélt, hogy képesek voltak a Békemenet vonulói 16 éven át kormányon tartani az egyetlen nemzeti és konzervatív kormányt Európában. Hangsúlyozta, ez a közösség megvédte a családokat és a gyerekeket „az egész brüsszeli kígyófészekkel szemben”, emellett pedig sikerült az iskolákból kizavarni az LMBTQ-aktivistákat.
Orbán beszédében azt mondta, a magyarok nélkül nem lett volna prágai tavasz, nem omlott volna le a berlini fal, és végül nem bukik meg a kommunizmus.
A miniszterelnök úgy látja, Portugáliától Németországon át fel Litvániáig ilyen politikai erőt és mozgalmat szeretnének maguknak európaiak milliói. „A fél karjukat odaadnák, ha migránsmentes hazájuk lehetne. Éveket adnának az életükből, ha elzavarhatnák a gyerekek közeléből és kitilthatnák az iskolákból az eszement genderaktivistákat” – mondta.
„A magyarok nem kérnek sokat az élettől, beérjük a szabadsággal. Ha szabadság van, minden van és minden lehet. A többit majd intézzük.” – emelte ki Orbán, hozzátéve, hogy nem várnak ezért cserébe semmit másoktól, mert „Mi nem akarjuk megmondani másoknak, hogyan éljenek, és nem oktatunk ki senkit arról, mi a helyes élet.”
Ezután az ukrajnai háborúra terelte a témát: „Brüsszel úgy döntött, háborúba megy. A háborúpárti országok már létrehozták a háborús szövetséget. Utánozhatatlan eleganciával a hajlandók koalíciójának nevezik.”
A kormányfő úgy látja, hogy már vége lenne a háborúnak, ha Brüsszel nem akadályozná Donald Trump békemisszióját, mi több, ki sem tört volna a háború, ha akkor ő lett volna az elnök.
„Brüsszel kifogyott a pénzéből, pénzük nincs, de háborúzni akarnak. Ezért akarnak adót emelni, ezért akarják megadóztatni a nyugdíjakat, ezért akarják felszámolni a rezsicsökkentést, hadisarcot akarnak fizettetni velünk. És ezért akarják bármi áron begyömöszölni Ukrajnát az Európai Unióba. A háborút behozni Európába, a pénzt kivinni Ukrajnába. Régi gyarmattartó logika ez.“ – mutatott rá Orbán Viktor.
Hozzátette ugyanakkor, akarják, hogy Ukrajna kapcsolódjon az Unióhoz és legyen köztük stratégiai partnerség, azonban nem akarnak és nem is fognak egy szövetségi rendszerbe tartozni velük.
„Hiába rikoltozzák az árulók, hogy slava ukrajini, mi csak annyit válaszolunk Dicsőség Magyarországnak!”
A miniszterelnök ezután arról beszélt, hogy a következő öt hónapban beszélniük kell a megtévesztetett magyarokkal. „El kell mondanunk nekik Brüsszel ma nem a segítség, hanem a veszedelem. Az Európai Néppárt nem a barátunk, hanem a rosszakarónk. Brüsszel és Magyar megbízottjai nem fejlődést, hanem háborút hoznak Magyarországra, akik azt hiszik, hogy a kormányváltást támogatják, valójában a háborút támogatják, ha tudnak róla, ha nem.” – emelte ki.
A miniszterelnök ezután kiemelten a fiataloknak üzent a beszéde zárásaként. Mint mondta, mindig ők vannak az elő sorban, ők emelik fel a szabadság zászlaját, kérdés azonban, hogy ma, amikor ismét szükség lenne rá, számíthat-e rájuk a hazájuk.
„Más világ lett. A valóság helyét digitális és virtuális terek foglalják el. Nehéz tudni, mi a manipuláció és mi a valóság. Van-e még valóság egyáltalán? Mi hisszük, hogy vannak valóságos dolgok. Valóságos Magyarország a hazátok. Valóság a szabadság is, amilyet harcoltak és meghaltak a nagyszüleiknek. Valóság a támadás is. A békénk, a szabadságunk és a biztonságunk veszélyben forog. Ez a való világ. És valóság az is, hogy mindenkire rátok is szükség van, hogy megvédjük Magyarországot.” – mondta.
Hangsúlyozta, jó ha tudják a fiatalok, hogy Brüsszel nem azt akarja, hogy hazafik legyenek, hanem hazátlan európaiak, akik egy virtuális világban „gépre kötve” szunnyadnak. Ez ellen pedig fel kell lázadni.
„Tisztelt magyar fiatalok, ti is lehettek hazafiak! Lehettek szabad és büszke magyarok. De először le kell jönnötök a képről, és ki kell hajítani a brüsszeli infúziót. Ébredjetek, lázadjatok, vár a hazátok!” – mondta.
Kiemelte, hogy Magyarország a brüsszeli háborús uszítók útjában áll, viszont amíg '56-ban tankokkal jöttek, ma pénzügyi szankciókkal. Szerinte „ahogy akkor megtalálták a maguk pufajkásait, ma is megvannak a brüsszeli mesterterv slim-fit szekértolói.” Úgy véli, hogy aki Brüsszellel egyezkedik, az behódolt a migrációnak és behódolt a háborús terveknek.