Most ért véget a Védelmi Tanács ülése, amit az ukrán olajblokád miatt hívtam össze. Január 27-e óta nem érkezik olaj a Barátság kőolajvezetéken keresztül Magyarországra. Az adatokból egyértelmű, hogy ennek a példa nélküli leállásnak nem műszaki, hanem politikai okai vannak. Az ukrán kormány olajblokáddal gyakorol nyomást Magyarországra és Szlovákiára – fogalmazott Orbán Viktor Facebook-bejegyzésében.
A magyar miniszterelnök kiemelte, meghallgatta a nemzetbiztonsági szolgálatok beszámolóit, és úgy látja, Ukrajna további akciókra készül a magyar energiarendszer működésének megzavarása érdekében. Ezért elrendelte a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését.
Ez a valóságban azt fogja eredményezni, hogy kiemelt energetikai létesítmények közelébe katonákat és a támadások elhárításához szükséges eszközöket is fognak telepíteni, a rendőrség pedig a kijelölt erőművek, elosztóállomások és irányítóközpontok környékén nagyobb erőkkel járőrözik majd.
„Ezenfelül Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében pedig elrendeltem a drón repülési tilalmat, hiszen Magyarországot nem lehet zsarolni!” – zárta a videót Orbán Viktor.
Orbán Viktor szerint egy olyan titkos paktum született, amiről nem tudhatnak a magyarok a választásokig
A miniszterelnök értékelése szerint a brüsszeli vezetők megállapodtak Zelenszkijjel a háború folytatásáról, ami rossz hír Európának.Bővebben>>>