A Németh Balázs vezette Harcosok órája című műsorban Szijjártó Péter azt mondta:
szeretném világossá tenni, hogy ilyen telefonbeszélgetés nem volt
Ezzel a külgazdasági és külügyminiszter cáfolta a Bloomberg értesülését, miszerint Donald Trump hétfőn Vlagyimir Putyin után Orbán Viktort hívta fel, hogy meggyőzze a magyar miniszterelnököt, ne blokkolja tovább Ukrajna EU-csatlakozását.
A tárcavezető szerint „a nagy nemzetközi hírügynökségek önmagukat általában valamifajta morális magasságként szokták beállítani, mindenfajta gond nélkül oktatnak ki, minősítenek, áraznak be politikákat, politikusokat, és mintegy kinyilatkoztatásként, önmagától eredő igazságként állítanak be általuk vélelmezett folyamatokat“.
A Bloomberg az általam ismert eddigi legnagyobb nemzetközi zebrát dobta be a köztudatba
- fogalmazott Szijjártó Péter.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn telefonon kereste fel Orbán Viktort, miután Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel tárgyalt Washingtonban – írta az Economx is a Bloomberg információi alapján.
Az értesülés szerint a hívás közvetlen előzménye az volt, hogy az európai vezetők Trumpot kérték, próbálja meg rávenni a magyar kormányfőt, hogy ne blokkolja Ukrajna uniós csatlakozási tárgyalásait.
Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz
Hazánk az egyetlen olyan ország ma Európában, amely egyszerre tud kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszédet folytatni az Egyesült Államok és Oroszország vezetőivel is - jelentette ki még Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Harcosok órája című csütörtök reggeli műsorban.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető kiemelte: három nappal a háború megindítása után telefonon beszélt orosz kollégájával, valamint az ukrán elnöki hivatal vezetőjével is, és felajánlotta hazánkat a békét elhozó párbeszéd helyszíneként.
„Én most nem ismerek olyan európai politikust Orbán Viktoron kívül, aki egyformaképpen tud beszélni Donald Trumppal és Vlagyimir Putyinnal is. (…) Az a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködés, ami megvan az Egyesült Államok és Oroszország irányába is, kizárólag Magyarország sajátja ma Európában. Ez, azt gondolom, hogy óriási teljesítmény, mert mindez egy óriási nyomásgyakorlás ellenére jött létre, mivel mi három és fél éve mondjuk, hogy a háború lezárásához a diplomáciai csatornák nyitva tartására van szükség” - húzta alá.
Ha szükség van ránk, mi állunk rendelkezésre. Ha kell, itt vagyunk bármikor, és biztosítjuk a megfelelő, tisztességes, s biztonságos körülményeket egy ilyen béketárgyaláshoz. Örülünk, ha hozzájárulhatunk a béketörekvések sikeréhez
- tette hozzá az MTI tudósítása szerint.
Szijjártó Péter óriási sikernek, az elmúlt három és fél esztendő legreménykeltőbb eseményének nevezte az előző heti amerikai-orosz csúcstalálkozót, amely jelentősen csökkentette a kockázatát egy harmadik világháború kitörésének. Szerinte erre, az Alaszkában megkezdődött békefolyamatra a legnagyobb kockázatot és a legnagyobb veszélyt az európai háborúpárti politikusok jelentik.
Majd kifejtette, hogy amikor 2022 tavaszán már nagyon közel volt a megállapodás a rendezésről, akkor azt az európai háborúpárti politikusok verték szét, akik gyakorlatilag megtiltották az ukrán elnöknek annak aláírását.
És hogyha az isztambuli békemegegyezést az európai háborúpárti politikusok egyszer már megfúrták, akkor szerintem jogos a félelem attól, hogy az alaszkai békefolyamat esetében is hasonlóképp akarnak eljárni (…) Én remélem, hogy nem lesznek rá képesek. Én azt remélem, hogy Donald Trump és Vlagyimir Putyin végig tudja vinni a békemegállapodáshoz vezető folyamatot, mert nekünk, illetve velünk együtt szerintem az egész világnak ez az érdeke
- hangsúlyozta.
A miniszter az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciák kapcsán közölte, hogy az ország EU-s tagsága nem jelentene ilyet, ugyanis az Európai Unió nem katonai szövetség, ráadásul ezzel a közösség jövőjét kockáztatnák, mert az ukránok belépése biztonsági, politikai, gazdasági, mezőgazdasági és számos más egyéb szempontból is gyakorlatilag elviselhetetlen terhet jelentene.
„Az Európai Unió végleges elgyengüléséhez vezetne az, ha az ukránokat benyomnák az Európai Unióba. Nemhogy biztonsági garanciákat nem tudna adni az Európai Unió, hanem lehet, hogy összességében már semmit nem tudna nyújtani senkinek” - fogalmazott.