A héten több változás is történt a BKK közlekedésében, ez pedig a hétvégén is folytatódik. Most a Sziget fesztivál előkészületei miatt zárták le az Óbudai szigetet, július 26. szombattól augusztus 17-ig. A sziget nem elérhető a közúti forgalom számára. Ennek következtében 

  • A 226-os autóbusz módosított útvonalon közlekedik, a Nyugati pályaudvar és az Aquincum között, az Óbudai szigetet nem érinti,
  • Ideiglenesen a 34-es autóbusz Kaszásdűlő H és Záhony utca,
  • a 106-os autóbusz pedig Aquincum H megállójában áll meg.

A Sziget fesztivált augusztus 6-11. között rendezik, ekkor a H5-ös HÉV sűrűbben indul majd, illetve a környéken közlekedő éjszakai járatok is nagyobb kapacitással közlekednek majd – tájékoztatott a BKK közleményében. 

A Sziget szervezői nem tudnak a híres zenekar kitiltásáról

Először csak újsághír volt, majd a Kormányzati Tájékoztatási Hiavatal is közölte, hogy három évre kitiltották Magyarországról a Kneecap nevű zenekart. A Sziget Fesztivál szervezőit egyelőre nem értesítették erről.
A továbbiakért kattintson ide.