Az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kara múlt héten levélben értesítette a végzős hallgatókat, hogy a július 18-án tartandó diplomaátadó ünnepségen belépőjegyet kell vásárolniuk saját maguk, valamint meghívott családtagjaik számára is.
Az ünnepségen való részvétel előzetes belépőjegy vásárlásához kötött
- írta a dékáni hivatalvezető.
- A hallgatóknak 10 ezer forintba,
- a meghívott vendégeknek 2500-5000 forintba került volna a jegy,
- de lehetőséget biztosítottak az ünnepség kihagyására is, a tanulmányi osztályon is lehetett volna jelentkezni a papírokért.
A HVG azt írja, hogy a jegyáras ötletet a hallgatók körében heves tiltakozás követte: egy gyors felmérés szerint a végzősök 70 százaléka nem vett volna részt ilyen feltételekkel az ünnepségen. Többen méltatlannak tartották, hogy az egyetem évek munkájáért cserébe a diplomaosztón való részvételért is pénzt kérjen, különösen úgy, hogy a végzősök már hosszú évekig tanultak és ezért sokszor komoly anyagi áldozatot hoztak.
Az egyetem hétfő délután törölte honlapján a jegyértékesítést,
és kedden a lap megkeresésére azt írta: a diplomaátadó „lebonyolítása módszertanában nem tér el más hazai felsőoktatási intézmények gyakorlatától”, és hogy a belépők alkalmazása általánosan elfogadott megoldás a szervezési feladatok és jogszabályok betartása miatt. Ugyanakkor közölték, hogy
a hallgatók és vendégeik számára ingyenes részvételt biztosítanak, a fizetős jegyek pedig önkéntes alapon, támogatói jegyként lesznek elérhetők.
A hallgatók szerint azonban az eredeti tervek már önmagukban is üzenetértékűek voltak, amely azt mutatta, hogy az egyetem nem értékeli megfelelően diákjait, és a diplomaátadónak nem szabadna anyagi akadályokba ütköznie.
Az Óbudai Egyetem 2021-ben alakult alapítványi formában.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége