A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy férfival és női társával szemben, akik többnyire időskorú embereket szólítottak le az utcán, majd ismerősi viszonyt színlelve, bejutottak a lakásaikba, ahol a figyelmüket elterelve különböző értékeket – főleg készpénzt, ékszereket, órákat – tulajdonítottak el, összesen csaknem 2,5 millió forint értékben.
A sértettek megtévesztése érdekében, a férfi az elkövetéseknél parókát és női ruhát viselt. A vádirat szerint a vádlottak 2023. január és március között, Budapest II. kerületében követték el a bűncselekményeket.
Parókában és női ruhában ment lopni
Módszerük az volt, hogy az általuk kiszemelt áldozataikat hazáig kísérték. Ezután az egyikük elterelte a gyanútlan áldozatok figyelmét, a másik elkövető pedig ezalatt a sértettek táskájából, pénztárcájából készpénzt, vagy a lakás különböző helyiségeiből főleg arany ékszereket, karórákat tulajdonított el.
Az ügynek összesen 5 sértettje van, akiknek a vádlottak összesen csaknem 2,5 millió forint kárt okoztak.
A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség az elkövetőket – a férfit, mint visszaesőt – üzletszerűen elkövetett lopások bűntettével vádolja, és velük szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza a vádiratban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Brutális rekord dőlt meg: valami nagyon nincs rendben, döbbenten állnak a meteorológusok
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Kiderült, miért ilyen drágák az élelmiszerek: a számok egy sokkoló valóságra mutatnak rá
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Megtörtént, amire mindenki várt: nagy bejelentést tett a Revolut
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli