Nógrád Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint az eset 2023. március 8-án történt: az akkor még, mint a kelet-nógrádi város polgármestere, az önkormányzat felhatalmazása és engedélye nélkül megegyezett egy közeli kistelepülés polgármesterével abban, hogy az két napra „térítésmentesen bérbe adja” a község falubuszát.

Az ügyben a Salgótarjáni Járási Ügyészség kisebb érékben elkövetett sikkasztás és kisebb kárt okozó csalás vétsége miatt emelt vádat egy 49 éves férfivel szemben, e szerint

a vádlott a kistelepülés polgármesterét tévedésbe ejtve magáncélra használta a falubuszt, azzal a németországi Leverkusenbe utazott egy focimeccsre.

A vádlott az út során keletkezett üzemanyagköltségeket és autópályamatricákat a városi önkormányzat által a hivatali járművek üzemeltetésére kiadott üzemanyagkártyákkal fedezte, amellyel az általa vezetett város önkormányzatának 224 699 forintos, a közeli kistelepülésnek pedig 129 500 forintos kárt okozott. A férfi utólag az általa vezetett városnak okozott kárt megtérítette.

Az ügyészség a vádiratában a volt polgármesterrel szemben büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban, tárgyalás mellőzésével felfüggesztett szabadságvesztés és pénzbüntetés kiszabására, valamint vagyonelkobzásra tett indítványt. Az ügyben a Salgótarjáni Járásbíróság dönt - derül ki a közleményből.