A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a rendelkezésre álló információk, valamint a laboratóriumi vizsgálatok alapján nem javasolja a Sajóból kifogott halak fogyasztását.
Az Észak-Magyarországi Horgász Egyesület hívta fel a Nébih figyelmét azon közösségi média hírre, amely szerint a szlovák hatóság arzénszennyezettség miatt megtiltotta a Sajóból kifogott halak fogyasztását. A Nébih haladéktalanul felvette a kapcsolat a szlovák élelmiszer-ellenőrzésért felelős hatósággal, majd mintát vett a Sajó határhoz közeli részéből származó növényevő és ragadozó halakból toxikus nehézfémek jelenlétének vizsgálata céljából.
A laboratóriumi mérések határértékkel szabályozott toxikus nehézfémet (ólmot, higanyt, kadmiumot) nem mutattak ki a kifogott halakból. Az Európai Unióban arzénszennyezettségre vonatkozó határérték halak esetében jelenleg nincs. Egyeztetési szakaszban van egy rendelettervezet, amely az édesvízi halakra is megállapítana arzénra vonatkozó maximális szintet, érvényes jogi alap hiányában azonban a hatósági minták jelenleg nem minősíthetőek.
A Sajóból kifogott halak esetében ugyanakkor elmondható, hogy az idősebb, növényevő egyedekben mért arzéntartalom meghaladta a tervezet szerinti határértéket. A fiatalabb, ragadozó halak mintái határértékhez közeli, vagy azt kismértékben meghaladó arzénmennyiséget tartalmaztak.
A rendelkezésre álló információk és vizsgálati eredmények alapján a Nébih így nem javasolja a Sajóból kifogott halak elfogyasztását.
A hivatal közlése szerint a halhús nem tartalmaz olyan mennyiségű arzént, ami akut mérgezést okozna. Az arzén kis koncentrációban, de hosszan tartó bevitele azonban már egészségügyi kockázattal járhat, ezért indokolt újabb értesítésig mellőzni a Sajó halállományának étkezési célú felhasználását.
Még nem nyugodhatunk meg: óriási veszélyek fenyegetnek az ár levonulása után
Az árvízzel összefüggő fertőzések többsége a takarítás során következik be, a visszamaradt és elszaporodott kórokozók a csecsemőknél és időseknél akár életveszélyes állapotot is okozhatnak.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége