Önmagában az átláthatósági törvény célja nem ördögtől való, hiszen
ma már a közvélemény befolyásolása annyi módon, annyi eszközzel történik, hogy ez felerősíti azokat az érveket, miszerint aki közéletben részt vesz, legyen az választott politikus, újságíró vagy civil aktivista, rájuk egységes szabályozás vonatkozzon, tehát tudjuk mindegyikükről, hogy kap-e nagy összegű külföldi támogatást
- mondta a Magyar Hang Kompország című műsorában Navracsics Tibor, de mint mondta, abban a formában, ahogy az a napirenden volt, még érlelésre méltónak tartotta a javaslatot.
Nem véletlenül került le a napirendről. Nem egyedül én, hanem a frakcióból és a politikai életből többen is jelezték, hogy abban a formában nem tudják támogatni. Abban bízom, ha a törvény ősszel valóban napirendre kerül, akkor érettebb megvalósítást tartalmaz majd
– fogalmazott a tárcavezető.
A miniszter kérdésre válaszolva hozzátette, hogy az európai uniós támogatások, illetve az uniós pályázatokon nyert pénzek felhasználását „önmagában, úgy általában” nem lehet szankcionálni.
Orbán Viktor a március 15-i beszédében jelentette be, hogy „az ünnepi összesereglés után jön a húsvéti nagytakarítás. Átteleltek a poloskák. Felszámoljuk a pénzügyi gépezetet, amely korrupt dollárokból vásárolt meg politikusokat, bírókat, újságírókat, álcivil szervezeteket és politikai aktivistákat. Felszámoljuk az egész árnyékhadsereget”.
Ezt követőn Halász János fideszes képviselő májusban egyéni képviselői indítványként nyújtotta be a közélet átláthatóságáról szóló törvényjavaslatot, amely célja a külföldről támogatott, a kormány megítélése szerint Magyarország szuverenitását veszélyeztető szervezetek nyilvántartásba vétele. A tervezet szerint az érintett szervezetek csak külön engedéllyel fogadhatnának el külföldi támogatást, nem részesülhetnének személyijövedelemadó-kedvezményből, vezetőiknek pedig vagyonnyilatkozatot kellene tenniük. Később több fideszes képviselő, köztük Orbán Viktor miniszterelnök is csatlakozott a beterjesztőhöz.
Kocsis Máté frakcióvezető június elején jelentette be, hogy a Fidesz elhalasztja az átláthatósági törvény elfogadását, a parlament nem szavaz róla a nyári szünet előtt, mint mondta, ősszel folytatják a tárgyalást. Közölte azt is, hogy nemcsak a kormánypárti képviselőktől, hanem több szakmai szervezettől is érkeztek megfontolandó észrevételek.