A Kormányablak honlapján megjelent egy tájékoztatás, amely szerint november elsején 21 órától várhatóan 16 órán keresztül ütemezett karbantartási munkálatokat végeznek a Központ Ügyfélregisztrációs Nyilvántartás (KÜNY) rendszeren. Ez idő alatt a Központi Azonosítási Ügynökön (KAÜ) keresztüli, DÁP alkalmazással történő bejelentkezés átmenetileg nem lesz elérhető – írják a tájékoztatásban.
Emellett átmeneti lassulások várhatóak az Ügyfélkapu+ működésében, és a KAÜ-n keresztüli adatlekérdezések esetén. Hozzátették, KAÜ belépés nélkül az időpontfoglalás kizárólag Ügyfélkapu regisztrációra, DÁP előregisztrációra és a lejárt személyazonosításra alkalmas okmányok cseréjére, átvételére történhet.
„DÁP-mobilazonosítással rendelkező ügyfeleinknek a leállás alatt esedékes bejelentéseiket legkésőbb a következő munkanapon kell teljesíteniük” – tették hozzá.
Szintén lényeges, hogy a november 2-i kezdetű, egyszerű foglalkoztatással kapcsolatos bejelentések az „Igazolási kérelemmel benyújtott bejelentés” nyilatkozat jelölésével másnap éjfélig utólagosan benyújthatók.
A NAV arra kérte az ügyfeleket, hogy az elektronikus ügyintézéseket a karbantartási idő figyelembevételével tervezzék.