Az egyik őrbottyáni önkormányzati képviselő kezdeményezni fogja, hogy a város vonja vissza Nagy Feró díszpolgári címét – írja a Telex. Deák Emese, az Őrbottyán a Mi Városunk Egyesület képviselője Facebook-bejegyzésében azt írta, bár a jelenlegi önkormányzati rendelet a díjak visszavonásáról számára félreérthetően fogalmaz, ennek ellenére a novemberi testületi ülésen előterjesztést nyújt be a díszpolgári cím visszavonására, valamint a rendelet pontosítására.
Már meg is érkezett a zenész válasza:
És akkor mi van? A város lesz szegényebb, nem én
– válaszolta a Blikk kérdésére.
Nagy Feró Kossuth-díjas énekest Őrbottyán várossá nyilvánításának 10. évfordulóján, a 2023-as Harangok Napján választották a város díszpolgárává.
Pénteken több ellenzéki politikus is reagált arra, hogy Nagy Feró szerint a Szőlő utcai ügyben érintett lányok is kerestek pénzt, tehát mindenki jól járt.
Karácsony Gergely főpolgármester szerint a Beatrice énekesének szavai egyszerre felháborítóak és kétségbeejtőek. Dobrev Klára, a DK elnöke azt mondta, hogy aki így beszél az áldozatokról, az nem méltó sem a Kossuth-díjra, sem arra, hogy példaként állítsák bárki elé.
Nagy Feró a Telexnek az ügyről azt mondta, „általában az emberek a saját anyagi helyzetüket akarják javítani.” Szerinte az intézet volt igazgatója visszaélt a helyzettel, hogy pénzt kereshessen, de jól járhattak a lányok is, mivel egyelőre nem világos, hogy valóban kényszerítették-e prostitúcióra az ügyben érintetteket.